Belföld

Elcsalta unokaöccsét a borsodi férfi, hogy hidegvérrel megölje

Puszta kézzel, sarlóval majd pisztollyal akarta megölni unokaöccsét egy 34 éves férfi Borsodban. Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete és lőszerrel illetve lőfegyverrel visszaélés miatt emeltek vádat ellene. A megyei főügyészség szerdán közölte, fegyházbüntetést indítványoztak a gyilkosságra készülő rokonnal szemben.

A vádirat szerint a támadás hátterében telekvita áll, ami odáig fajult, hogy a férfi eldöntötte: egy elhagyatott helyre csalja a családjával haragban lévő rokonát majd megöli. Be is szerzett egy Flóbertet Nyíregyházán 2014 novemberében, amit átalakított, hogy éles lőszerrel is tudja használni. Decemberben azzal kereste meg unokaöccsét, hogy egy közös ismerősüknek segíteniük kéne bútort pakolni. Így kerültek a Tokaj melletti szőlőültetvényre.

Amikor kiszálltak az autóból, a vádlott előhúzott a csomagtartóból egy sarlót, amivel kétszer hátba verte hozzátartozóját. Rokona a földre rogyott, lapockacsontja eltört. Ezután puszta kézzel rontott neki, ám unokaöccse ki tudott szabadulni a fogásából, sikerült ugyanis kibújnia a kabátjából. Menekülni próbált, de nagybátyja kirúgta a lábát, majd rálőtt.

Unokaöccse időközben az árokba gurult, de a lövedék nem találta el. Rokona ezután ismét ráugrott és még kétszer meglőtte, ezúttal a fején. Közben folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli. Hozzátartozója azonban tovább küzdött az életéért, megragadta és fojtogatta támadóját. Végül sikerült elmenekülnie, az országútra szakadt és segítséget kért egy autóstól. A vádlott a történtek után elhajtott a helyszínről, unokaöccse kabátját pedig kihajította menet közben.

A megmenekült rokon  mindkét mellkasfal hátsó- felső részén, a vállakra is ráterjedő,  izomsérülésekkel és jobb oldalon nyílt lapockatöréssel is társuló vágott sebet, a koponyán egy lőtt és  egy repesztett sérülést, továbbá két ujján harapott sérülést szenvedett. Életveszélyes állapotba került.

Ha támadóját bűnösnek találják, 25 évet is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik