Nagyvilág

Új szolgáltatást dob be az Uber

Sokkal hatékonyabban kellene hasznosítanunk a világ legnépszerűbb közlekedési eszközét, az autót. Ha az autókban minden ülőhelyet be tudnánk tölteni, azzal nagyban csökkenthetnénk az utak forgalmát és az egy utasra jutó költségeket

– írja a Wall Street Journalban megjelent vendégkommentárjában Travis Kalanick, az Uber vezérigazgatója.

A fuvarmegosztó szolgáltató vállalatnak a telekocsi funkcióra kifejlesztett UberPool alkalmazása az egy helyre tartó utasokat hozza össze egymással.

Az UberPool megtalálta a jövőbe vezető utat, pontosan ez az, amire szükség van

– mutatott rá Christian Freese, az Uber németországi igazgatója. A szolgáltatás németországi beindításának kezdete azonban még nem tisztázott, mivel jogi akadályai vannak.

Az UberPool szolgáltatás már a világ harminc városában érhető el és az Uber saját adatai szerint ezekben a városokban már minden ötödik Uber-fuvart a telekocsi szolgáltatás adja. Az Uber szülővárosában, San Franciscóban pedig, ahol a szolgáltatás 2014 nyarán indult be, minden másodikat.

Az UberPool szolgáltatással lefedett városok fele Kínában van. Európában Londonban és Párizsban érhető el a szolgáltatás. Hasonló telekocsi szolgáltatást az Uber kínai riválisa, a Didi Chuxing is nyújt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik