Pénzügy

Álcsatornás csalók szedik áldozataikat, ne dőljön be!

Újra és újra próbálkoznak a régi trükkel a magukat a Csatornázási Művek munkatársainak kiadó csalók, derül ki a cég MTI-nek eljuttatott közleményéből (OS). Gyanútlan lakosokat, főként idős embereket csapnak be, bejelentés nélkül érkeznek és azonnali készpénzfizetésre kötelező megrendelő nyomtatványt iratnak alá.

A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy legyenek sokkal elővigyázatosabbak a lakosok. Ha nem hívtak az otthonukba vagy a vállalkozásukba dugulás miatt szakembereket, akkor mindenképpen legyen gyanús a váratlanul betoppanó, magát a közszolgáltató munkatársainak kiadó és azonnal intézkedni akaró csaló. Ne tévesszen meg senkit a munkaruha, sőt az álcázáshoz használt neonsárga láthatósági mellény se’. Sok esetben ezek nem egységes, emblémázott és feliratozott ruhaneműk, ahogy a járművük sem, amivel érkeznek.

Legfőképpen pedig semmiképpen ne írjanak alá semmilyen hivatalosnak tűnő nyomtatványt, addig amíg nem győződtek meg arról, hogy az mire kötelez.

A megkárosított ügyfelek elmondása szerint az álcsatornások nem létező dugulást állapítanak meg, vagy például kétévenként végzendő kötelező tisztítást emlegetnek. Természetesen nincs semmiféle előírás a tisztítás gyakoriságára nézve, és ha zavartalanul elfolyik a háztartásból a szennyvíz, akkor nincs szükség dugulás-elhárításra sem. A módszerük azért rendkívül megtévesztő, mert az álcsatornások egyébként többnyire hivatalosan bejegyzett cégek, vállalkozhatnak ingatlanon belüli csatornatisztítási feladatokra és számlaképesek. Tehát a gyanútlanul aláírt megrendelést követően készpénzfizetésre kötelezhetik a becsapottakat. A szolgáltatás árát pedig rendkívül drágán szabják meg. Volt olyan budafoki bejelentőnk, akit 120 ezer forinttal akartak megrövidíteni.

A Fővárosi Csatornázási Művek hangsúlyozza, hogy saját dolgozóik kizárólag a főváros több mint 6 ezer kilométeres közcsatornarendszerét üzemeltetik. Az emblémával ellátott, kulturált és egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező szakemberek nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal és legfőképpen nem kérnek készpénzt.

Az FCSM kéri, ha gyanús emberek az FCSM-re hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni, akkor a nyomozás érdekében azonnal jelentsék azt a rendőrségen, vagy érdeklődjenek a társaság 80/455-000 telefonszámú, éjjel-nappal díjmentesen hívható Központi Ügyeletén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik