Belföld

Az MVM nem számít Paks 2 megtérülésére

Tisztán látjuk előre, hogy az energiaárak vélhetőleg csökkenni fognak. Néhány évvel ezelőtt még megawatt-óránként 90-100 eurós áramról beszéltünk. Most 30 körül járunk, és nem nagyon látunk okot a jövőbeni növekedésre

– monda Csiba Péter, az MVM vezérigazgatója.

Ennek pedig biztosan nem örül a kormány. Lázár János ezzel ellentétben bő megtérülésről és haszonról beszél a projekt kapcsán, ő “legalább” 65 eurós átlagos piaci árról beszél – írja a Népszabadság.

Tehát az MVM körülbelül feleakkora áramárakkal számol, mint amekkorát az új blokkok megtérülése igényelne a kormány szerint.

Kóbor György gazdasági vezérigazgató-helyettes szerint

a jelenlegi körülmények nem segítik az erőművek létesítését. 

Még 2014-ben, amikor megszületett Orbán és Putyin megállapodása, az MVM volt a paksi bővítés gazdája. Ekkor úgy tűnt, saját költségvetése terhére is bevállalná a beruházást. Az aláírás után néhány hónappal viszont a fejlesztésre létrehozott MVM-leányvállalat átkerült a Miniszterelnökség irányítása alá.

Az MVM azóta tisztázta, szerintük nincs szükség a bővítésre. Az E.ON hazai képviselője szerint Orbán atomálma a múlt, a jövőt pedig az alternatív megoldások adják.

Lázár még pénteken azt nyilatkozta, közel a megállapodás Brüsszellel. Aztán elismételte: a kormány pénzügyi szakértői világosan leírják, hogy ez egy jó befektetés, ami nem csak megtérül, de hasznot is hoz majd.

De mi mást is mondana a kormány által felkért szakértő. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik