Forma-1

Schumacher megmondja, ki a legjobb idén

Michael-Schumacher(210x140)(1).jpg (michael schumacher)
Michael-Schumacher(210x140)(1).jpg (michael schumacher)

Michael Schumacher elmondta, hogy kiket tart idén a legjobbnak, és mi a fő problémája a 2013-as szezonnal.

A hétszeres világbajnok, élő legenda Michael Schumacher 2012 végén végleg visszavonult az F1-ből, olyannyira, hogy idén már a versenyekre sem megy el, csak a tévéből követi az eseményeket. Ezzel együtt természetesen jó rálátása és véleménye is van a dolgokról, amit az olasz Sky Sportsnak el is árult.

„Vettel, Alonso, Räikkönen és Hamilton a legjobb jelenleg” – mondta, érdekes módon kihagyva volt mercedeses csapattársát, a Hamiltonnal és Räikkönennel ellentétben már két futamgyőzelmet és jó néhány pole-t is bezsebelő honfitársát, Nico Rosberget.

„Persze ők is csak emberek, mindannyiuknak megvan a maga gyengéje, de keményen dolgoznak azon, hogy azt háttérbe szorítsák. Nem fogom tovább elemezni, végül úgyis a legjobb győz majd.”

Schumacher, aki még tavaly, a pilóták közül elsőként támadta komolyan a Pirellit, most is kitért az olasz gumiszállító szerinte túlzott szerepére.

„Az idei szezon sem különbözik sokban a többitől, kivéve talán a gumiproblémákat. Én már tavaly, Bahrein után mondtam, hogy valami nincs rendben, baj van, mostanra pedig mindenki rájött erre. Másrészt persze így is a legjobb győz végül, mint mindig, ez így van jól.

Nekem az a legnagyobb bajom, hogy a gumik a csapatok többségének nem fekszenek, ellenben azzal, hogy korábban csak egy-két alakulatról volt szó.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik