Kelet-Európában a magyar vállalatok a leginkább hajlandók arra, hogy halasztott fizetéssel értékesítsék a termékeiket, áll az Atradius hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere c. elemzésében. A piacvezető hitelbiztosító tanulmányából egyebek mellett az derül ki, hogy a magyarországi cégek vállalati értékesítéseinek 54 százaléka ment hitelből 2015-ben. Csehországban ez az arány 44%, Lengyelországban 35%, Szlovákiában pedig 27% volt. Ez összefügg azzal, hogy míg a régióban a cégek majdnem 90 százalékában tapasztaltak késedelmes fizetést tavaly, addig a magyar vállalatok vevőinek csak 76 százaléka fizetett késve.
A magyarországi válaszadók korábban sokkal nagyobb valószínűséggel ajánlottak halasztott fizetést a külföldi vállalati vevőiknek, mint a belföldieknek. – Ebből arra következtethetünk, hogy a hitelkockázatot inkább a bel-, mint a külföldi vevőiknek tulajdonították. De az idén megszűnt ez a típusú preferencia, így a belföldi értékesítés 54,7%, a külföldinek pedig 52,5 százaléka történt hitelre. Ezt úgy is le lehet fordítani, hogy miközben a magyar vevők fizetési fegyelme javult, a külföldieké romlott – kommentált a hitelbiztosító országigazgatója, Vanek Balázs.
A barométer szerint a hazai tranzakciók esetében a B2B, tehát vállalati kintlévőségeknek átlagosan kb. 36 százaléka maradt kifizetetlen a fizetési határidőig, ami alacsonyabb arány, mint a kelet-európai 43 százalékos átlag.
Tényleg jobb lett a magyar fizetési morál
A B2B-számlák késedelmes kiegyenlítését támasztja alá a kintlévőségeknek 53 napos, ún. forgási sebessége (DSO, Days Sales Outstanding) is. Ez azt jelenti, hogy egy magyar vállalat átlagosan 28-30 napos határidőt adott a vevőinek a számla kifizetésére, de csak 53 nap múlva számíthatott a kiszámlázott összeg beérkezésére. Ugyanakkor ez egy hónappal rövidebb idő, mint tavaly. Vanek Balázs szerint a javulás vélhetően abból adódik, hogy jobb hatékonysággal sikerül beszedni a nagy értékű, hosszú lejáratú kintlévőségeket – főleg a külföldi vállalatoktól.
– Valószínűleg a felmérésben részt vevő cégek által követett szigorú behajtási gyakorlat magyarázhatja azt is, hogy a hazai vállalatok 73 %-a nem számít ennek az értéknek a változására jövőre, míg a kelet-európai adatunk itt csak 66 % – mondta az Atradius országigazgatója.
A legnagyobb kihívás
A magyarországi válaszadók szerint a vállalatközi számlák késedelmes kiegyenlítése legtöbbször a vevők likviditási problémáival függ össze. Ezt a cégek csaknem 76 százaléka említette a belföldi, és kb. 66 százaléka a külföldi ügyfeleivel kapcsolatban. Ezek a számok valamennyi vizsgált közép-európai ország közül a legmagasabbak, a régióban a két érték 64,4 %, illetve 40 % volt. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a a kelet-európai átlagnál (10%) több magyar vállalat (15,2%) épp a külföldi számlák behajtását tartja az idei üzleti év legnagyobb kihívásának.
Az elemzés szerint ugyanakkor az ügyfelek fizetési késedelme nincs számottevő hatással a magyar vállalatok üzletmenetére. Erről számolt be a válaszadók csaknem 70 százaléka, szemben a 45 százalékos kelet-európai átlaggal. – Ez az eredmény azt mutatja, hogy a magyarországi cégek igen erősen védik magukat a nemfizetési kockázattal szemben, így nagyobb hányaduk, egészen pontosan 55 százalékuk nem tervezi, hogy a következő egy évben módosítani fogja hitelkezelési eszköztárának összetételét, míg a kelet-európai válaszadók esetében ez az arány csak 45 % – jegyezte meg Vanek Balázs.
Kevesebb a behajthatatlan tartozás is
Mivel a magyarországi vállalatok kiemelt figyelmet fordítanak a kintlévőségeik behajtására, nem meglepő, hogy itthon kevesebb a behajthatatlan vállalatközi tartozás (1%), mint a régióban (1,2%). A behajthatatlan kintlévőségeket szinte kizárólag belföldi leírások alkották, és legtöbbször az építő- és az élelmiszeriparhoz kapcsolódtak. A Fizetési Szokások Barométere szerint a hazai cégek többsége (kb. 67 százaléka, szemben az 55 százalékos összesített kelet-európai átlaggal) arról számolt be, hogy a B2B kintlévőségek elsősorban az ügyfél csődje vagy megszűnése miatt váltak behajthatatlanná.
A felmérés hazai résztvevői halasztott fizetéssel elsősorban az építőipari, élelmiszer-ipari, üzleti szolgáltatásokat nyújtó és szolgáltatóipari ügyfeleiknek értékesítettek. A B2B ügyfeleknek megszabott számlafizetési határidők az építőiparban átlagosan két héttel haladták meg az országos átlagot. A magyar építőipar ennek ellenére átlagon felüli számlatartozást generált.
Mire számítanak a cégek?
A vezető hitelbiztosító elemzése szerint a magyarországi válaszadók 84 százaléka nem számít arra, hogy az élelmiszer-ipari ügyfeleik fizetési szokásai jelentősen változnak majd a következő 12 hónapban. A válaszadók kb. 30 százaléka viszont az építő- és a szolgáltató-ipari ügyfelek fizetési fegyelmének javulását várja. Egyéb ágazatokban nem számítanak jelentős változásra.