Közélet

Gyilkosság egy budapesti kapualjban

Egy 34 éves férfit késeltek halálra. A rendőrség elkapta a tettest - az áldozat huszonéves testvérét.

A gyilkosság vasárnap este történt Budapest VIII. kerületében. Egy Auróra utcai ház kapualjában késeltek meg egy 34 éves férfit. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, egy 24 éves fiatalt gyanúsítanak, egész pontosan az áldozat testvérét. A szurkálót a helyszín közelében kapták el. A támadóról kiderült,  a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság már elfogatóparancsot adott ki ellene, zsarolás miatt keresték.

A gyilkosság előzményeiről egyelőre annyit tudni, hogy mielőtt előkerült a kés, a testvérek veszekedtek.

A fiatal ellen emberölés miatt indult eljárás. Kihallgatása után a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

A budapesti kapualjak

A főváros egyik regényes motívuma a kapualj, ahová régen a szerelmesek húzódtak be csókolózni, de a bűn ugyanúgy megtalálta a maga rejtett zugát, mint mostanság a vizelet…

Örkény István rengeteg álhírt írt, köztük az egyik a kapualjakkal is kapcsolatos:

“GYŰJTŐ VAGY VALUTAÜZÉR
A bíróság ezer forint pénzbírságra ítélte Szederjesi Szabó József clevelandi illetőségű, magyar származású állampolgárt, aki a budapesti kapualjakban egy kofferre való “A lift működik” feliratú táblát lopkodott össze. Szabó azzal védekezett, hogy nem akart üzérkedni. A táblákat a saját céljaira szedte össze, mert maga is furcsaságokat gyűjt.”

Mándy Iván, akinél jobban tán senki nem ismerte Budapestet, egy novellát is írt Filmezés, kapualj címen, amely felvillant párat a felejthetetlen pesti karakterek közül.

Itt pedig számos kapualj és belső udvar látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik