Sport

Hoki-vb: Már jobban fel tudjuk venni a lépést a világ legjobbjaival

Nagyon fontos meccs vár kedden 19.15-től az elit-világbajnokságon szereplő magyar jégkorong-válogatottra, Rich Chernomaz együttese Franciaországgal találkozik. Már többször leírtuk, de vegyük át újra: a magyar együttes úgy maradhat bent, ha megelőzi a francia-német kettőst a B csoportban, vagy csak az egyik, de közben jobban teljesít, mint a másik csoport 7. helyezettje. Nem könnyű a helyzet, főleg, hogy a moszkvai A csoportban egymást érik a meglepetések, elsősorban a gyengélkedő Svájc miatt.

A válogatott egyik legifjabb tagja, a mindössze 19 éves Stipsicz Bence ( a nyitóképen épp a kanadai Connor McDaviddel csatázik) a franciák elleni találkozóról azt mondta, hogy

nagyon fontos a csapat tagjai számára, de nem szabad túlságosan izgulniuk miatta.

A MAC védője úgy érzi, hogy felkészültek az ütközetre és szerinte képesek lesznek nyerni, csak mindenkinek be kell tartania a taktikát és száz százalékot kell adnia.

Stipsicz egyébként a tavalyi vébé feljutást jelentő utolsó mérkőzését még otthon, családjával és barátnőjével nézte, és mint mondta:

Akkor nem gondoltam volna, hogy azokkal a játékosokkal, akiket a tévében néztem, egy évvel később együtt fogok felkészülni, majd játszani a világ legjobbjai ellen.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A hozzá képest veteránnak számító szapporói és krakkói hőst, Kovács Csabát arra kértük, hasonlítsa össze a hét évvel ezelőtti válogatottal a mostanival. A válogatott csatár szerint sokat fejlődött a csapat, bár tisztában van vele, hogy az eredmények ezt nem egyértelműen mutatják. De visszanézve az akkori és a mostani meccseket, egyértelműen lehet látni, hogy

jobban fel tudják venni a magyarok a lépést a világ legjobb csapataival szemben.

A csapat összetétele is más: anno egy sokkal összeszokottabb együttes volt, akik sok évet játszottak együtt. A mostaniban kiemelte:

Sokkal több tehetséges fiatal van, akik különböző top bajnokságokban játszanak Európában. Nagyon ügyesek, látszik, hogy őrájuk lehet építeni a jövőt.

A fejlődésről sokat elárul, amit Rich Chernomaz a kanadaiak elleni meccs után mondott egy sajtótájékoztatón. A magyarok edzőjeként ez a negyedik vébéje, és mikor elkezdte a munkát a magyar válogatottal akkor még 25 játékosból választhatott, most 80-an kezdték meg a felkészülést. Kovács Csabát arról is kérdeztük, hogy mennyire érzi úgy, hogy tulajdonképpen az ő munkájuk érik be azzal, hogy ennyi tehetséges fiatal jégkorongozó van.

Ez az egész magyar jégkorong társadalomnak köszönhető, nem egy-két embernek a munkája.

Tény az is, hogy nagyon nagy szelet köszönhető ebből a tortából annak a 75-ös korosztálynak, akikből volt egy erős mag. Amikor én tudtam hozzájuk csatlakozni, és elkezdtünk először eredményeket elérni, akkor megnőtt az utánpótlás, egyre népszerűbb lett a jégkorong, ez ennek is az eredménye. Meg nem szabad elfelejteni sem Dunaújvárosnak, sem Székesfehérvárnak azt a munkát, amit az ezt megelőző években tett a jégkorongért, ezek is fontos momentumok” – mondta Kovács.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Nemcsak a magyar csapattal foglalkozik a média, a nemzetközi médiát meglepte a magyar szurkolótábor lelkessége, és hogy milyen szép számban és mekkora hangerővel biztatják a magyarokat. Kovács szerint a népszerűségük oka az lehet, hogy az évek alatt sikerült kialakítani magukról azt a képet, hogy soha nem törődnek bele, ha esetleg ők az esélytelenek, illetve a végsőkig küzdenek, bármelyik csapat ellen lépnek pályára. A másik, hogy kiállnak egymásért, például a Kanada elleni meccsen is az 55. percben, mikor már gyakorlatilag eldőlt minden, ugyanúgy blokkoltak, vetődtek a játékosok, hogy védjék a kaput. A csatár egyébként azt is mondta:

ő azt hitte, már nem tudják meglepni őt a szurkolók olyan élmények után, mint Zürich vagy Krakkó, de elképesztőek, és szerinte ők már megértek az A csoportos tagsághoz.

Mint mondta, mikor külföldön játszanak, ott „büszke lehet az ember arra, hogy magyar”.

Pálfi Rita

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik