Közélet

Takarítónő lopta végig a kórház szülészetét Nógrádban

A legnagyobb zsákmánya egyszerre 30 ezer forint volt, a pénzt egy férftól vette el, aki épp apás szülésen vett részt.

Vádat emelt az ügyészség egy 38 éves asszony ellen, aki 2013 márciusától kezdődően, a salgótarjáni kórházban rendszeresen pénzt lopott a betegektől és a munkatársaitól. Ha a takarítónőt bűnösnek találják – halmazati büntetésül – négy és fél évet kaphat.

A Nógrád Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint az anyagi gondokkal küzdő takarítónő a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Szülészeti Osztályán  dolgozott. KIhasználta,  hogy a kórtermekbe és az orvosi szobákba szabad bejárása volt, illetve hogy a kórtermeket és a szekrényeket sem lehetett bezárni. A tolvaj tavaly március és május között összesen négy betegtől vett el pénzt, akik  kezeléseik miatt voltak távol a kórtermüktől. Volt, akitől kétezer forintot, de olyan is akadt, akitől 15 ezret sikerült elemelnie. Az egyik páciensnek a pénzzel együtt a bankkártyáját és a személyi iratait is megszerezte, bár ezeket később eldobta.

Legnagyobb fogása 30 ezer forint volt, a pénzt egy „kispapától” vette el, aki épp apás szülésen vett részt.

A nő munkatársai pénztárcáit is megcsapolta, az osztály adminisztrátorától például huszonötezer forintot csent el, az egyik orvostól pedig négy alkalommal összesen százhúszezer forintot zsákmányolt. A Salgótarjáni Járási Ügyészség az asszonyt lopás bűntettével, hatrendbeli lopás vétségével, közokirattal visszaélés vétségével és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével vádolta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik