Sport

Percek alatt eldőlt: nem lesz 59 kilós birkózónk Rióban

Az olimpiai bronzérmes Módos Péter a selejtezőben kikapott a birkózók utolsó, isztambuli kvalifikációs versenyén, így eldőlt, hogy a kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában nem lesz magyar a riói játékokon, írja az MTI.

Az elmúlt években súlyos sérülésekkel bajlódott magyar birkózónak már a 16 közé jutásért szőnyegre kellett lépnie a török nagyvárosban. Ellenfele az amerikai Jesse David Thielke volt, aki – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – ezúttal lényegesen jobban birkózott nála és simán nyert.

A meccs kevesebb mint három perc alatt eldőlt: alig egy perc után az amerikai egy mögé kerüléssel szerzett kétpontos előnyt, majd kevéssel az első szakasz vége előtt ismét levitte Módost, akit kétszer megpörgetett, így 8-0-ás technikai tussal véget ért a találkozó. Isztambulban minden kategóriában két-két riói helyet osztanak, azaz csak a döntősök szereznek kvótát, amire a vereséggel Módosnak nem maradt esélye.

Az 55 kilogrammban Londonban harmadik, világbajnoki és többszörös Európa-bajnoki dobogós magyar a 2013-as budapesti vb-bronza óta alig versenyzett, több komoly műtéten esett át, s közel két évet kihagyott, ráadásul a szabályváltozások és súlycsoportjának megszűnése is rosszul érintette, így a kvótára eleve kevés esélye volt. A kvalifikációs sorozatban ezt megelőzően Ulánbátorban indult, ahol két meccset nyert, ám a negyeddöntőt elbukta.

Kötöttfogásban a magyar csapat korábban hatból négy kvótát megszerzett, így Isztambulban az 59 kilogramm mellett csak 130 kilóban van magyar érdekelt: a 41 éves Deák Bárdos Mihály a nyolcaddöntőben kezd a litván Mantas Knystautas ellen.

Az isztambuli versenyen pénteken a kötöttfogásúak, szombaton a nők, míg vasárnap a szabadfogásúak lépnek szőnyegre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik