Belföld

Szijjártó: A visegrádi négyek továbbra is elkötelezettek

Megnyílt a V4-ek és a keleti partnerségben részt vevő hat ország külügyminisztereinek kétnapos találkozója kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével.

A visegrádi négyek továbbra is elkötelezettek az Európai Unió keleti partnerségi programjának megvalósítása iránt

– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden délután Prágában, ahol megnyílt a V4-ek és a keleti partnerségben részt vevő hat ország külügyminisztereinek kétnapos találkozója.

A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – valamint Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország, Ukrajna külügyminiszterei szerdán tárgyalnak a keleti partnerségi program megvalósításáról. Kedden délután a V4-es országok diplomáciáinak vezetői ültek össze szűkebb körű konzultációra.

A mostani csúcstalálkozóra azért jöttünk össze, hogy a visegrádi országok újfent kifejezzék támogatásukat az Európai Unió keleti partnerségi programjának sikere iránt

– mondta az MTI-nek Szijjártó Péter.

A magyar diplomácia vezetője szerint nem egyszerű kérdésről van szó, mert nem lehet egyforma programot alkotni mindenki számára.

Észre kell venni, hogy általános megoldás a hat ország számára nincs – külön, országra szabott integrációs programokra van szükség, mert ezek nélkül a Keleti Partnerség kudarcra van ítélve. Külön kell kezelni Ukrajnát, Moldovát és Grúziát, akik társulási megállapodást írtak alá az EU-val, és külön kell kezelnünk Azerbajdzsánt, Örményországot és Fehéroroszországot, akik az integráció egy alacsonyabb fokozatában érdekeltek

– pontosította véleményét Szijjártó Péter.

A cseh külügyminisztérium közlése szerint a szerdai találkozón részt vesz Johannes Hahn, az Európai Bizottság szomszédsági politikáért és a bővítésért felelős biztosa, illetve a holland, a német és a svéd külügyminisztérium magas rangú képviselői is.

Prágai diplomáciai körök úgy tudják, hogy Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter csak a keddi V4-es konzultáción vesz részt. A szerdai tárgyalásokon Szlovákiát Lukás Parízek külügyminisztériumi államtitkár fogja képviselni.

A V4-ek és a Keleti Partnerség országai külügyminisztereinek prágai találkozójáról szerda délután sajtótájékoztatón közölnek részleteket. (MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik