Belföld

Bánki Erik: Az a törekvésünk, hogy a családok elkölthető pénze nőjön

Mindenki léphet egyet előre - mondta a 2017-es költségvetésről a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bánki Erik a már az Országgyűlés előtt fekvő büdzsé alapján pénzügyileg stabil, a magyar emberek élete szempontjából sikeres 2017-es évre számít – írja beszámolójában az MTI.

Évről évre az a törekvésünk, hogy mindenki eggyel előrébb tudjon lépni, az életszínvonal, a családok elkölthető pénze nőjön és a foglalkoztatás bővüljön

– mondta.

A kormánypárti politikus az otthonteremtés és adócsökkentés költségvetésének nevezett jövő évi büdzsét jellemezve úgy fogalmazott: azért tudnak több pénzt fordítani a családok erősítésére, mert a magyar gazdaság jobban teljesít, a magyar reformok működnek.

Hangsúlyozta, hogy 2010 óta a következő lesz az első olyan év, amikor a Gyurcsány-Bajnai-kormánytól örökölt IMF-EU-hitelt már nem kell törleszteni, ez azt jelenti, hogy “200 milliárd forinttal könnyebb lesz a költségvetés adósságszolgálat-finanszírozási terhe”.

Ezt az összeget a családokra, a gazdaság fejlesztésére fordítják – tette hozzá.

A büdzsé elemei közül Bánki Erik kiemelte az otthonteremtési programra szánt 211 milliárd forintot, a nyugdíjak reálértékének megőrzését, valamint az áfacsökkentési program folytatását, benne a baromfihús, a tojás és a tej forgalmi adójának mérséklését.

A kormány a beruházások további növekedésével számol 2017-ben, amit várhatóan segíteni fog – az ígért bankadócsökkentés miatt – a bankok vállalati hitelezésének becslések szerint 10 százalékos növekedése.

Emellett 3 százalék feletti GDP-bővüléssel, 3 százalék alatti államháztartási hiánnyal és az államadósság 72 százalék alá csökkenésével kalkulálnak – ismertette.

A jegybanki alapítványokat firtató kérdésre Bánki Erik azt válaszolta: ha visszásságok történnek, megvannak azok a szervezetek – a minap elfogadott törvénymódosítás alapján például a számvevőszék -, amelyek szükség esetén intézkedhetnek.

Arra a felvetésre, hogy Gulyás Gergely Fidesz-alelnök hibának minősítette az alapítványok költéseinek titkosítására tett kísérletet, Bánki Erik azt mondta:

Nem gondolom, hogy hibát követtünk el, nem akartuk titkolni az alapítványok működését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik