Kultúra

Nem fizet az állam, az irodalom mohácsa jöhet

Megfelezték az irodalmi folyóiratok állami támogatását, ezért hőbörög az írószakma. Egy csomó patinás lap szűnhet meg.

Drasztikus forráskivonást hajtott végre az állam az irodalmi folyóiratokból, több bejelentette megszűnését is. A Hvg.hu szerint az irodalmárok szinte egy emberként tiltakoznak emiatt. A botrány oka, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága idén 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ami a kiemelt lapok megjelentetésére se elég.

Ez az összeg tavaly még 655 millió, tavalyelőtt 633 millió forint volt.

Hat írói szervezet közös közleményben tiltakozik a radikális csökkentés miatt. Azt írják, a hazai irodalmi kultúra legalább két évszázada folyóirat-centrikus, így a kortárs irodalom közvetítése, jelene és jövője kerül veszélybe. Szerintük teljes országrészek kophatnak ki így a kortárs kultúrából. Erdély és a Felvidék is sírhat:

“A határon túli magyar nyelvterületeken pedig nemzeti identitásunk megőrzésének évszázados munkája kerül veszélybe, hiszen a folyóiratműhelyek a szépirodalmi és tudományos közlemények publikálása mellett identitáserősítő és olvasásnevelő erővel is bírnak.”

Szerintük alapvető nemzetstratégiai érdek a folyóiratok megtartása, tehát fejlesztésre lenne szükség, nem leépítésre. A hat aláíró szervezet: Erdélyi Magyar Írók Ligája, Fiatal Írók Szövetsége, József Attila Kör, Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága, Szlovákiai Magyar Írók Társasága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik