Tudomány

Föld-szerű bolygókat találtak, lakhatóak is lehetnek

A felfedezésről a Nature brit tudományos szakfolyóirat legújabb számában számol be egy nemzetközi kutatócsoport, amely a belgiumi Liege egyetemének asztro- és geofizikai intézetének vezetésével végezte munkáját.

Kutatók három, egy Napnál hűvösebb törpecsillag körül keringő bolygót találtak a Földtől közel 40 fényévre. Az égitestek elég közel állnak a csillagjukhoz, hogy az emberi élet számára is megfelelő hőmérséklet legyen rajtuk. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy víz is csordogálhat a felszínén.

A felfedezés izgalmas hír mindannyiunk, de különösen a csillagászok számára. A Föld méretű bolygókat általában nehéz tanulmányozni, mert viszonylag kicsik és ha olyan fényes csillag körül keringenek, mint a mi Napunk, akkor intenzív fény akadályozza az újabb felfedezéseket.

Ugyanakkor mivel a fent említett három bolygó leírt pályája miatt kevésbé éri fény és relatíve közel van a Földhöz, a csillagászok képesek lesznek kutatásokat végezni a légkörben. És mindezt részletesebben, mint valaha.

Ezáltal a csillagászoknak most van a legtöbb esélyük, hogy életre leljenek a naprendszeren kívül.

(via The Verge)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik