Pénzügy

Újabb NAV-botrányról rántotta le a leplet egy adószakértő

Az új lakás építők az “áfa-lenyelés” alátámasztására a NAV állásfoglalásaira hivatkoznak. Pedig közismert, hogy az Alkotmánybíróság rögzítette: a NAV-állásfoglalás egy szakmai vélemény, kötelező erővel nem bír, erre bíróság vagy más hatóság előtt megalapozottan hivatkozni nem lehet – írta Angyal József okleveles adószakértő az MTI-nek eljuttatott (OS) közleményében.

Korábban így nyilatkozott a NAV:

Az új lakásokra már kifizetett, 27 százalékos áfával számított előlegeket nem érinti az áfacsökkentés, aki már 2015-ben leszerződött az új lakására és előleget is fizetett korábban, az csak a vételár maradék, jövőre esedékes részére érvényesítheti a kedvezményes, 5 százalékos áfát.

Ez Angyal József szerint hatalmas sületlenség.

Az adószakértő meg is indokolja, miért: az előleg még nem kerül árbevételként könyvelésre. Szélsőséges esetben, ha valaki 2015-ben már kifizette a teljes lakásárat vételár-előlegként, akkor a NAV számpéldái szerint a végszámlába már csak a különbözetet, azaz NULLA forintot kellene a teljesítéshez kötni. Aki így bocsájtja ki a végszámlát, az a teljes lakás nettó árbevételét eltitkolja, és a Büntető Törvénykönyvbe ütköző, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást üzletszerűen követheti el – figyelmeztet.

A “NAV módra” kitöltött számla sokba kerülhet a beruházóknak, kivitelezőknek. Könnyen büntetőeljárás kellős közepén találhatják magukat. Hiába hivatkoznak majd “hivatalos NAV állásfoglalásra” – tette hozzá.

Angyal tanácsa: a végszámlában el kell számolni az előleggel. Persze nem úgy, ahogy a NAV sugallja. A végszámlának a lakás teljes vételárát kell tartalmazni, levonva belőle a korában megfizetett előleget. Ellenkező esetben az előlegre jutó árbevételt eltitkolja a kivitelező, beruházó. Az igazság pillanata a végszámlával jön el. Abból az okleveles adószakértő számára minden csalás, megtévesztés kiderül. Alapos elemzést kíván.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik