Foci

Az MLSZ mossa kezeit

MLSZ(1)(960x640).jpg (Array)
MLSZ(1)(960x640).jpg (Array)

Korábban mi is megírtuk, hogy nagyon megnehezítették a Vasas-szurkolók dolgát a dunaújvárosi, MTK elleni bajnokira való bejutást illetően.

Eredetileg mindössze 378 “vendégdrukker” mehetett volna be a 12 ezres dunaújvárosi stadionba szombaton. Ők is csak szurkolói kártyával.

Az MLSZ szombaton délelőtt kiadott egy közleményt, mely szerint közel ezer Vasas-szurkoló mégis ott lehet a mérkőzésen, szurkolói kártya nélkül.

Az alábbiakban szó szerint idézzük a szövetség közleményét:

Miután a hatályos szabályok szerint az MTK-Vasas mérkőzést nem lehetett a Fáy utcában lejátszani, sajnálatos vita és huzavona alakult ki a Dunaújvárosban megrendezésre kerülő összecsapás körül. Az MLSZ folyamatosan arra ösztönözte a klubokat, hogy a nézők érdekeit is figyelembe vevő megoldást találjanak. Végül – sajnálatos módon csak az utolsó pillanatban – a szövetség erőteljes nyomására a két klub egyeztetése során a rendező klub elfogadta, hogy közel ezer vendégszurkoló lehessen kint a mérkőzésen, akik kártyahasználat nélkül is jegyet válthatnak. A szövetség a bajnokság lezárását követően meg fogja vizsgálni, milyen eszközökkel lehet elérni azt, hogy a jövőben a nézők érdekeivel ellentétes rendezői döntésekre ne kerülhessen sor.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik