Foci

Egyre több akadályt gördítenek a felcsúti focicsapat riválisa elé

Nemcsak levitték Dunaújvárosba az MTK-Vasas bajnokit, de nagyon kevés angyalföldi drukker mehet be a stadionba. Az MLSZ is szót kért.

A labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulója jön a hétvégén, ami a dobogós helyek mellett arról is dönt, hogy melyik csapat esik még ki az élvonalból a Békéscsaba mellett. A Puskás Akadémia hazai pályán tehet meg mindent a bennmaradásért, a Vasas pedig az MTK ellen lép pályára.

Utóbbi meccs érdekessége, hogy az MTK, amíg a stadionja épül, albérletben játssza hazai bajnoki meccseit, ezek közül nem egyet épp a Vasas angyalföldi otthonában. Azt gondolná az ember, hogy ez most is így lesz, kedden azonban bejelentették:

Dunaújvárosba viszik az összecsapást.

Az angyalföldiek közleményben jelezték, számukra már ez is fura volt, de ezt még elfogadták. Azt viszont már nehezen nyelik le, hogy kiemelt kockázatúnak (!) jelölték az összecsapást, ráadásul csak 378 (!!) vendégdrukker mehet be a 12 ezres dunaújvárosi stadionba szombaton. És ők is csak szurkolói kártyával mehetnek be, az MLSZ-kártya nem elég.

A Vasasnál azt is értetlenül fogadták még, hogy pont a kiesésről döntő meccseket nem adja a televízió a hétvégén. Illetve azt is felvetették, hogy két fővárosi csapat esetében miért pont Dunaújvárost tűzte ki semleges helyszínül az MLSZ és miért nem a kispesti Bozsik-stadiont, ha a Honvéd úgyis Felcsúton vendégeskedik.

„A Vasas FC vezetése egyúttal felajánlja a rendezőnek, hogyha nemcsak a dunaújvárosi vendégszektor egyharmadába engednek be Vasas szurkolókat, hanem megnyitják a teljes kapu mögötti vendégszektort – ahova csaknem 1.000 drukker férne be – akkor saját költségén fizeti a megemelt számú biztonsági emberek bérét. Ha kell, minden Vasas-szurkoló mellé állítunk egy őrző-védő szakembert!” – zárja közleményét a piros-kék klub.

És akkor adjuk a szót az MLSZ-nek is, ők is közleményt adtak ki

Az MTK–Vasas mérkőzés pályaválasztója a kék-fehér klub, amely kérelmezte, hogy Dunaújvárosban játszhassa le szombati, utolsó bajnoki mérkőzését, olvasható az mlsz.hu-n. A kérelmet, amely minden szempontból megfelelt a szabályoknak, elfogadta a Versenybizottság. A döntés ugyan kizárólag az MTK kérésére irányult, de tényleges velejárója, hogy a Vasas, amely a sorsolás szerint ebben a fordulóban idegenben játszik, nem élvezheti indokolatlanul a hazai környezet előnyeit – ezzel a versenysemlegesség elve érvényesült.

Az MLSZ tavalyi elnökségi döntése alapján 2016. júniusig a bajnoki mérkőzések rendezéséért felelős hazai klubokra bízta, hogy előírja-e a klubkártya használatának kötelezettségét, amihez a vendégcsapat szurkolói vonatkozásában a vendég klub egyetértése is szükséges. Ez a szabály azóta is változatlanul érvényes. Az MTK-Vasas mérkőzés esetében a mérkőzés szervezője, az MTK döntött úgy, hogy szurkolói kártya használatával értékesíti a jegyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik