Belföld

Orbán is felelős Matolcsy pénzszórásáért

A Liberálisok szerint a kormányfő felelőssége egyértelmű és ugyanakkora, mint az MNB elnökéé. 

A Magyar Liberális Párt arra reagált, hogy kormányszóvivő az ATV-ben már nem is titkolta, valóban el akarták titkolni a jegybanki költéseket.

Amikor Kálmán Olga azt mondta neki.

Önök el akarták titkolni az MNB alapítványainak gazdálkodását.

Kovács Zoltán visszakérdezett.

De sikerült?

Az ellenzéki párt szerint ezzel a mondatával a kormányszóvivő elismerte, hogy

a kormány tudott a jegybanknál és alapítványainál folyó költekezésekről, a kormány tudta, hogy a milliárdos pénzszórás hatalmas felháborodást válthat ki és a kormány tudatosan próbálta eltitkolni a milliárdok elköltését. 

Kovács Zoltán azt is elismerte ezzel, hogy a jegybank működése a kormánytól nem független, hiszen éppen az Orbán-kormány próbált segítő kezet nyújtani törvényalkotással a milliárdok elköltésének eltitkolásához.

A Liberálisok szerint álszent a jegybanki függetlenségre hivatkozni és minden jegybankkal összefüggő kérdést elhárítani annak a kormánynak, amely előszeretettel mond véleményt egy másik független szerv, a magyar bíróság munkájáról, többek között a vörösiszap, vagy a Hagyó-perben született ítéletről.

Ugyanakkor nemcsak álszent, hanem szakmailag is téves a jegybanki függetlenségre hivatkozni, hiszen most az alapítványok és nem az MNB költekezéséről van szó, ezek vizsgálatára joga és lehetősége a kormánynak a KEHI-n keresztül. Ezt tavaly kétszer kezdeményezték a nemzetgazdasági miniszternél, hiába – írta a párt, amely szerint Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek közösen kell felelnie a nyilvánosság előtt a magyarok pénzének elköltéséért, a közpénz magánvagyonná válásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik