A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint világos és áttekinthető menetrend alapján kell csatlakoznia Magyarországnak az euróövezethez úgy, hogy mesterséges sokkok ne érjék a magyar gazdaságot.
Nyers Rezső ezt szerdán Budapesten azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyen Kovács Álmossal, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárával közösen beszámoltak arról az egyeztetésről, amelyen a PM képviselői a hazai pénzintézeti szektor vezető munkatársaival, érdekvédelmi szervezetek képviselőivel áttekintették az euró bevezetésének lehetőségeit. Kovács Álmos kiemelte: az euróövezetbe belépés folyamatában a következő években a legfontosabb feladat az infláció mértékének és az államháztartás GDP-hez viszonyított arányának leszorítása. A PM helyettes államtitkára szerint az államháztartási deficitet azért is le kell faragni a következő években, hogy a vállalkozók több forráshoz jussanak, mivel nem várható, hogy a magyarországi lakosság megtakarításai jelentősen nőnének középtávon.

Ajánlott videó
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 15:52 Két hónapot is csúszhat a friss nyugdíjasok első kifizetése
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 15:30 Börtönbe zárták, kínozták az idős pápát, aki lemondott a trónjáról
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 15:22 Pitypang a kertben: így szabadulhatunk meg tőle
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 15:17 A 70 éves Geena Davis legalább húsz évet letagadhatna, látva legutóbbi vörös szőnyegezését
- 15:10 56 milliárdot ért valakinek egy Pollock-kép, de más művek is tízmilliárdokért keltek el
- 15:05 „Túl sok volt a negatív kampány” – nyilatkozta a 24.hu-nak Laczkovits-Takács Tímea, a Fidesz új győri frakcióvezetője
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 14:39 Ha a Mol sokáig habozik, Szerbia készen áll átvenni az oroszoktól a NIS tulajdonrészeit
- 14:32 Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet
- 14:24 Több tízmilliós bírsággal sújtotta Mészáros Lőrinc cégét az energiahivatal
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!