Belföld

Zavarossá vált Orbán Gáspár ugandai kalandja

Az Index információi szerint a Terrorelhárítási Központ munkatársai hozták vissza Budapestre a Orbán Viktor miniszterelnök fiát, Gáspárt, amikor kiderült, hogy csatlakozott egy keresztény segélyszervezethez, és Kelet-Afrikába utazott. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Orbán Gáspár 2014 májusában, azután vállalt karitatív munkát Afrikában, hogy egy sérülés miatt fel kellett adnia profi futballista karrierjét Ugandában gyerekeket tanított focizni, itt tért meg, amelyről a Golgota Rádiónak a Felház nevű ökumenikus rendezvény kapcsán nemrégiben így vallott:

Én nagyon fiatal vagyok Krisztusban, másfél éve tértem meg. Előtte 22 évet éltem keresztényként, református templomba járóként, klasszikusan törvény alatt, betartva csomó nehéz szabályt. Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt.

Egy megbízható forrás a portált arról tájékoztatta, hogy itthon nem lelkesedtek azért, hogy Orbán Gáspár egy komoly biztonsági kockázatot jelentő országban tartózkodik mindenféle személyi védelem nélkül. Ezért érte küldték a miniszterelnök személyi védelmét is ellátó TEK embereit. Az Index megkérdezte a TEK-et is erről, ők azonban mindössze annyit válaszoltak, hogy a szervezet

a jogszabályban meghatározottak szerint a legfőbb ügyész és a miniszterelnök védelmét látja el.

A Miniszterelnökség pedig közölte, hogy ebben a kérdésben ők semennyire sem illetékesek.

Helyreigazítás

Az Index csütörtök délutáni helyreigazításában azt írja, a cikkükben foglalt állítást nem ellenőrizték elég alaposan.

“Az információt, miszerint a TEK hozta volna haza Orbán Gáspárt, igyekeztünk körültekintően körbejárni, és megkérdeztük az érintett hivatalos szerveket. Ám hibáztunk, amikor az információt tényként kezeltük, miután a TEK-nek és a miniszterelnök szóvivőjének elküldött kérdéseinkben foglalt állításokra a válaszokban nem érkezett cáfolat. A hibáért az érintettek és olvasóink elnézést kérjük”

– helyesbített a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik