Az éves inflációs ráta nem változott a múlt hónapban Görögországban, 3,8 százalékos maradt, mint májusban - közölte kedden az ország statisztikai hivatala. Áprilisban még mérsékeltebb, 3,4 százalékos volt az éves szintre számított görög infláció. A múlt hónapot - az egy évvel korábbi árhelyzethez viszonyítva - elsősorban az élelmiszerek drágulása (+8,9 százalék) és a távközlési szolgáltatások olcsóbbodása (-5,2 százalék) jellemezte. Alig drágultak a szeszesitalok és a cigaretta, de a görögországi szállodai és éttermi szolgáltatások árszintje éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett.
Ajánlott videó
- 22:53 Szembejött a valóság, brutális KO-vereséget szenvedett a női futballválogatott
- 21:12 Szép élményei ellenére távozik a Mosonmagyaróvár világbajnok kézikapusa
- 21:12 „Ha nem teszünk semmit, pár évtizeden belül akkor is 100–110 évig fogunk élni”
- 21:08 Cunamiriadót adtak a Panama partjainál kipattant 7,7-es földrengés után
- 20:18 Megtalálták a Dél-Franciaországban ellopott Renoir-festményeket
- 20:17 Inkább elkerülte a súlyos veszélyhelyzetet, ezért előzött – felmentették Verstappent
- 20:15 175 millióból védik Unger Annát és az NVVH vezetőit
- 20:04 Magyar Péter az Állami Számvevőszék elnökének távozását követeli
- 20:02 Kinek üzen Amerika azzal, hogy élőben közvetítenek egy kivégzést?
- 19:53 Egykori Barca-játékos válthatja a kirúgott Vincenzo Montellát
- 19:51 BM-bizottság vizsgálta meg az augusztus 20-i szervezést, amikor először érte mutyivád a Tiszát
- 19:07 Visszaszólt az ÁSZ Magyar Péternek, szerintük támadás alatt állnak a független, alkotmányos intézmények
- 19:06 100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot
- 18:55 Direkt van "rendetlenség" a budapesti parkokban
- 18:48 Traumaérzékeny nőgyógyászati rendelő nyílt Budapesten, Renner Erika segíti az orvosok és pszichológusok munkáját
- 14:53 A Tisza kampányígéretét nyújtotta be törvényjavaslatként a KDNP
- 15:17 Tarr Zoltán: Több mint 25 millió forintot költött Hankó Balázs VIP-várókra
- 11:24 „Nők félnek a társasház lépcsőjén reggel munkába menet” – eddig csak tűzoltásra futotta a budapesti utcákon
- 12:53 Fűtés klímával: menjen egész nap, vagy érdemes ki-be kapcsolgatni?
- 08:56 Magyar Péter lemondásra szólította fel Windisch Lászlót és Rigó Csabát
- 14:51 A Bayer csődje után új „Construct” céget alapított a Láng Negyed mögött álló Rahimkulov
- 13:46 Szerbiai fegyvereladás: a 108 harci jármű csak kis tétel volt az Orbán-kormány titkos bizniszében
- 16:08 Megmérgezték Rezes Judit és Szabó Győző mentett kutyáját
- 12:21 Szoboszlai visszatért a Liverpoolhoz, és egyből besöpört egy díjat
- 20:02 Kinek üzen Amerika azzal, hogy élőben közvetítenek egy kivégzést?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
