Tudomány

Mesterséges intelligencia harcol a természet megóvásáért

Az ember nem mindig van jó hatással a környezetére. Sőt, az illegális vadászat és fakitermelés kifejezetten katasztrofális helyzetet teremt bizonyos régiókban. A National Science Foundation ezért inkább nem is az embert, hanem a mesterséges intelligenciát hívta segítségül.
					

Nem egyedülálló, hogy a természetvédelem érdekében a szakértők a technológiát használják: akadnak olyan állatokra emlékeztető robotok, mellyel csapdát állítanak az orvvadászoknak. Ezen kívül sokszor vetnek be drónokat is a bűnözők bemérésére.

A most bevetett mesterséges intelligencia játékelméleti modellt használ a környezet megóvásához. A PAWN (Protection Assistant for Wildlife Security), azaz “mancs” programot 2013-ban fejlesztették ki, Malajziában és Ugandában tesztelték.

Az alkalmazás azokat a területeket elemzi, ahol sok az állatok által használt csapás – azaz az orvvadászok felbukkanása is gyakoribb. Az applikáció a földrajzi adottságok felmérése mellett olyan véletlenszerű őrjáratokat ír elő, amelyek ellehetetlenítik a vadászok számára, hogy kifigyeljék a vadvédelmi szervek ellenőrzéseinek rendszerességét. Hasonló módszereket használ Az Egyesült Államok Parti Őrsége is.

Nemrégiben a PAWN-t egy másik algoritmussal, a CAPTURE (Comprehensive Anti-Poaching Tool with Temporal and Observation Uncertainty Reasoning), azaz “elfog”-gal is összehozták, amely a lehetséges orvvadász támadások előrejelzésére lett kifejlesztve.

A Madagaszkáron tesztelt SORT-tal (Simultaneous Optimization of Resource Teams), azaz “rendszerez”-zel, amely az illegális fakitermelés elleni harcra lett kialakítva, immár teljes az amerikai természetvédelem arzenálja – már ami a találó mozaikszóval elnevezett mesterséges intelligenciákat illeti.

A szakértők reményei szerint a modern módszerek sokat segíthetnek majd a környezetrombolás megfékezésében.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik