Kultúra

Hadházi László a gatyáját is elhagyja a Comedy Centralon

A Comedy Club mai adásában ismét a népszerű humorista foglalja el a humorcsatorna képernyőjét.

Remek megfigyelő és mindig naprakész, egy igazi sportember, aki szerető férj, na és persze felelősségteljes édesapa – ő Hadházi László, aki ma este 21.00-kor a Comedy Centralon felvázolja, mi a helyzet ma Magyarországon. Méd in Hungeráj című önálló estjében görbe tükröt mutat önmagának és nekünk, akik mindennapi nyűgjeinkkel együtt élünk kies hazánkban.

Egy igazi férfi tudja, mi fán terem a gyereknevelés és nem fél kimondani, ha valami csípi a szemét – néha szó szerint. Mert ugye a gyerek gond – már akkor is, amikor kicsi –, legalábbis Hadházi László így vélekedik a témáról Méd in Hungeráj című önálló estjében ma este a Comedy Centralon. A Viacom magyar humorcsatornáján péntekenként jelentkező Comedy Club e heti adásából többek között az is kiderül, hogy a gyereksírás úgy hat egy pasi idegrendszerére, mint a porszívó hangja, és a lába már magától elmenne a kocsmába, hiszen a gyerek nem tudja elmondani, mi a baja, csak sír és az ugye annyira idegesítő, hogy muszáj meginni valamit.

Volt olyan, hogy bementem a gyerekhez, mert sírt, és ott ült a legós kosárban olyan 60 centire a bili mellett és a dolgát már elvégezte. És még ő sír, mikor majd apának kell a zuhany alatt a sok kis legós cuccot kitakarítani?!

– meséli élményeit a humorista, akit ma már ez a veszély nem fenyeget, hiszen a gyermekei már felnőttek. A férfilét kőkemény dolgaival – mint a szemérem vagy a szellőztetésen alapuló higiénia – azonban neki is szembe kell néznie, így akkor is ráncba kell szednie magát, amikor a gatya lecsúszik róla a strandon, miközben a parton bombázók egész sora mered rá. Hadházi segítségével a másik nem is könnyedén elképzelheti, mit érezhet a szerencsétlenkedő hímnemű, akinek a fejét a parton a gravitáció húzza, miközben a víz alatt a felhajtó erő dolgozik ellene, és még így sem ússza meg, hogy a „szebbik fele” a felszínre kerüljön. De miért durva a helyzet, ha ilyen kínos pillanatban kettőnél több hölgy bámészkodik a parton? Számos vicces sztori mellett ez is kiderül ma este a Méd in Hungeráj című előadásból.

Hadházi László Méd in Hungeráj című önálló estje április 22-én, 21.00-kor a Comedy Centrálon, ismétlések április 23-án, szombaton 09.30-kor, illetve április 24-én, vasárnap 19.00-tól.

Forrás: Comedy Central Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik