Foci

Funes Mori Origit, a Liverpool az Everton taposta el

A szerda esti 226. Mersey-parti rangadó egyoldalú küzdelmet hozott. Számítani is lehetett erre, hiszen az Everton február közepe óta csupán egy bajnoki győzelmet tud felmutatni, a Liverpool viszont egyre jobb formába kerül a szezon végére, a Dortmund elleni heroikus Európa Liga győzelem után vasárnap a Bournemouth csapatát verték (1-2) a Premier League-ben.

Ezúttal a 27. fordulóból elhalasztott mérkőzés 43. percében szereztek vezetést a Vörösök. Egy bedobást követően James Milner cselezgetett a jobb oldalon, majd középre ívelte a labdát, Divock Origi pedig az ötösről befejelte a hosszúba a labdát. (1-0) A fiatal belgának ez volt az első városi derbije, góllal debütált tehát.

Az első félidő utolsó percében Milner játszott össze Adam Lallanával a bal oldalon, majd betört a tizenhatoson belülre, beívelte a labdát Mamadou Sakho pedig az ötösön belülről fejelt a kapuba. (2-0)

Az 50. percben Funes Mori lépett oda nagyon csúnyán Divock Originek, Robert Madley játékvezető pedig egyből kiállította. Origit hosszas ápolást követően hordágyon vitték le a pályáról.

Daniel Sturridge állt a helyére, aki fél órával a mérkőzés vége előtt kapott nagyszerű kiugratást Lucas Leivától és nem hibázott, belsővel a kapu jobb oldalába helyezte a labdát. (3-0)

A kegyelemdöfést Philippe Coutinho adta meg szezonbeli nyolcadik bajnoki góljával. Ezúttal Joe Allen passza után lőtt tanárian a hosszú alsóba. (4-0)

Premier League, eredmények

Liverpool–Everton 4–0
G: Origi 43., Sakho 45+2., Sturridge 61., Coutinho 76.

A 30. forduló elhalasztott meccseinek eredményei:

West Ham United–Watford 3–1
G: Carroll 11., Noble 45., 53. – mindkettő tizenegyesből, ill. Prödl 64.

Manchester United–Crystal Palace 2–0
G: Delaney 4. – öngól, Darmian 55.
A bajnokság állása:

 

1. Leicester City 34 21 10 3 59–33 +26 73
2. Tottenham 34 19 11 4 64–25 +39 68
3. Manchester City 34 18 7 9 62–34 +28 61
4. Arsenal 33 17 9 7 56–34 +22 60
5. Manchester United 34 17 8 9 42–30 +12 59
6. West Ham 34 14 14 6 57–43 +14 56
7. Liverpool 33 15 9 9 56–43 +13 54
8. Southampton 34 14 9 11 45–35 +10 51
9. Stoke City 34 13 8 13 37–47 –10 47
10. Chelsea 33 11 11 11 49–45 +4 44
11. Everton 34 9 14 11 53–48 +5 41
12. Watford 34 11 8 15 33–40 –7 41
13. Bournemouth 34 11 8 15 41–57 –16 41
14. WBA 33 10 10 13 31–40 –9 40
15. Swansea 34 10 10 14 34–45 –11 40
16. Crystal Palace 35 10 9 16 36–45 –9 39
17. Norwich City 34 8 7 19 35–60 –25 31
18. Sunderland 33 7 9 17 39–57 –18 30
19. Newcastle 34 7 8 19 36–62 –26 29
20. Aston Villa 34 3 7 24 23–65 –42 16

Ajánlott videó

Olvasói sztorik