Foci

Jon Moss miatt bajban a Leicester City

Az FA kihúzhatja a bajnoki cím várományosa lába alól a talajt.

Jamie Vardy előbb vezetést szerzett a 18. percben, majd a második félidőben piros lapot kapott a West Ham elleni vasárnapi bajnokin (2-2) a Premier League 34. fordulójában.

Az angol támadó műesésért kapta meg a második sárga lapját, ami finoman szólva is véleményes döntés volt. Láttunk már olyat, hogy hasonló szituációban tizenegyest ítélt a bíró, sőt.

Vardy kiállítása felrobbantotta az internetet, többen is kifejezték nemtetszésüket Jon Moss játékvezető ügyködésével kapcsolatban.

Gary Lineker is határozottan tizenegyest látott, Peter Schmeichel pedig még azt sem zárta ki, hogy a bíró tudatmódosító szereket használt a meccs előtt:

Egy ideig tehát biztosan nem lesz biztonságos dolog Leicesterben Jon Mossként bemutatkozni. A játékvezető főszereplővé avanzsált, Vardy kiállítása mellett a West Hamnek befújt büntető is megosztó ítélet volt, bár Wes Morgan a kezét is használta a – vélt, vagy valós – szabálytalanság közben.

Ha nagyon kukacoskodni akarnánk, azt is állíthatnánk, hogy a meccs végén, könnyű síppal befújt büntető a játékvezető lelkiismeretének szólt, de ez persze csak rosszmájú feltételezés. Leonardo Ulloát nem érdekelte a tizenegyes jogossága, bevágta a labdát, így pontot mentett csapatának.

A felsorolt világsztárokénál kicsit kisebb név a szakmában a magyar Bede Ferencé, de mégis csak FIFA-játékvezető volt. Ő a hétfő esti Premier League összefoglalóban egyenesen azt mondta, a négyből három gól előtti ítélete téves volt a játékvezetőnek, továbbá Huth lerántásáért járt volna a tizenegyes, ha már.

Ettől még Vardy a Swansea elleni meccset biztosan kihagyja majd, sőt könnyen elképzelhető, hogy a dührohama miatt meghosszabbítják a büntetését, és az azt követő Manchester United elleni idegenbeli meccset is csak a lelátóról nézheti majd.

Vardy ebben a szezonban 33 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben és 22 gólt szerzett, ez pedig azt jelenti, hogy a Leicester-gólok több mint harmadát ő szerezte.

Harry Kane hétfői duplájának köszönhetően megelőzte Vardyt a góllövőlistán, a Tottenhamnek ugyanez a célja a Leicesterrel. Négy forduló múlva minden kiderül, Jon Moss hibái és az FA döntés döntően befolyásolja-e a Premier League végeredményét.

Premier League, tabella

1. Leicester City 34 21 10 3 59–33 +26 73
2. Tottenham 34 19 11 4 64–25 +39 68
3. Manchester City 33 18 6 9 61–33 +28 60
4. Arsenal 33 17 9 7 56–34 +22 60
5. Manchester United 33 16 8 9 40–30 +10 56
6. West Ham 33 13 14 6 54–42 +12 53
7. Southampton 34 14 9 11 45–35 +10 51
8. Liverpool 32 14 9 9 52–43 +9 51
9. Stoke City 34 13 8 13 37–47 –10 47
10. Chelsea 33 11 11 11 49–45 +4 44
11. Everton 33 9 14 10 53–44 +9 41
12. Watford 33 11 8 14 32–37 –5 41
13. Bournemouth 34 11 8 15 41–57 –16 41
14. WBA 33 10 10 13 31–40 –9 40
15. Swansea 34 10 10 14 34–45 –11 40
16. Crystal Palace 34 10 9 15 36–43 –7 39
17. Norwich City 34 8 7 19 35–60 –25 31
18. Sunderland 33 7 9 17 39–57 –18 30
19. Newcastle 33 7 7 19 35–61 –26 28
20. Aston Villa 34 3 7 24 23–65 –42 16

A két csapat hátralévő meccsei:

Tottenham Lecester City
West Bromwich Albion (o)  Swansea (o)
Chelsea (i) Manchester United (i)
Southampton (o) Everton (o)
Newcastle (i) Chelsea (i)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik