Belföld

Halál a Hajógyári-szigeten – Felmentették a gyilkossággal vádolt biztonságiakat

Egyikük azt mondta, a fiatalembert nem fogja visszahozni, ha ők börtönbe kerülnek.

Felmentették első fokon a Hajógyári-szigeten történt 2011-es haláleset két, gyilkossággal vádolt kidobóemberét szerdán Budapesten. A hvg.hu azt írja, mindketten ártatlannak vallották magukat az utolsó szó jogán. A másodrendű vádlott azt mondta még, hogy soha nem került összeütközésbe a törvénnyel, és soha nem követne el olyat, mint amivel vádolják, valamint azt, hogy a Dokk diszkóban szórakozó, később elhunyt fiatalembert már nem fogja az sem visszahozni, ha két ártatlan ember börtönbe kerül.

A bíróság szerint az biztos, hogy a 21 éves fiú bűncselekmény áldozata lett, akit „legalább két ismeretlen személy bántalmazott, majd a dunapartra vitték, és a támfalról vízbe dobták, majd elmentek.” A szakértők szerint egyértelmű, hogy a fiút ledobták a támfalról, hiszen azon a részen lemenni józanul sem lehet, a leguruláshoz nem volt rajta elég horzsolás.

A bíró azt mondta, hogy a “bíróság most nem igazságot, hanem jogot szolgáltatott”. Ha kétséget kizárólag nem bizonyítható, hogy a vádlottak bűnösök, akkor a bíróság nem vonhat le más következtetést, csak azt, hogy őket felmenti. Hozzátette: a bíróság nem azt mondta, hogy nem a vádlottak voltak az elkövetők, hanem azt, hogy hogy ez nem nyert bizonyítást. Mint mondta, a vádlottaknak a saját lelkiismeretükkel kell elszámolni, és ha ők voltak a tettesek, akkor ez életük végéig kísérje végig az életüket.

A bíró beszélt arról is, az esetet egy szemtanú látta, aki visszaeső bűnözőként – saját bevallása szerint – azért tett vallomást, hogy az ellene folyó másik eljárásban kedvezőbb ítélet szülessen. A vallomásában azonban többször is ellentmondásba keveredett. Csak az elsőrendű vádlottat nevezte meg egyértelműen, a másodrendű vádlott helyett konzekvensen egy Tibiként megnevezett kidobót emlegetett, aki akkor nem dolgozott ott. A bíróság ez alapján nem állapította meg az elsőrendű vádlott bűnösségét.

Ahogy arról beszámoltunk, a két férfi 2011 decemberében biztonsági őrként dolgozott a budapesti Hajógyári Sziget egyik szórakozóhelyén. A vád szerint a mindössze 22 éves áldozat a szórakozóhelyen mulatott, részeg volt. Emiatt véletlenül nekiütközött az elsőrendű vádlottnak, aki emiatt fellökte őt, majd kollégájával úgy döntöttek, ittassága miatt kiviszik.

Eközben szidták és erőszakkal lerángatták róla a ruháit, majd a mindössze rövid ujjú pólót viselő fiatalt a szórakozóhely előtti parkolóban megverték, majd megfogták az eszméletlen és levetkőztetett fiút, és fagypont körüli hidegben, a 7 méter magas támfalról a Dunába dobták. Az áldozat elmerült és rövid időn belül életét vesztette.

Tavalyelőtt az ügyészség megszüntette az eljárást a kidobóemberek ellen, ám végül mégis vádat emeltek.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik