Tudomány

Eladó egy tyrannosaurus New Yorkban

A Tyrannosauridae, azaz a zsarnokgyíkok családjába tartozó dinoszaurusz majdnem teljes csontvázát árverezik el. Kikiáltási ára 950 ezer dollár, azaz 226 millió forint.

A 2,4 méter magas és 7,3 méter hosszú csontvázat a Gobi-sivatagban tártak fel nyolc évvel ezelőtt. Egy Tyrannosaurus bataar – más néven Tarbosaurus bataar – fosszíliájáról, a Tyrannosaurus rex ázsiai rokonáról van szó – olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.

A megvásárolható Tyrannosaurus bataar (Fotó: Heritage Auctions)

 

A koponyának 80 százaléka maradt fenn, a csontváznak pedig 75 százaléka. “Ez az első csaknem teljes tirannoszaurusz-egyed, amelyet Sue, a Tyrannosaurus rex 1997-es 8,3 millió dolláros eladása óta elárvereznek” – hangsúlyozta David Herskowitz, az árverést lebonyolító Heritage Auctions aukciósház természettudományi részlegének igazgatója, hozzátéve, hogy az árveréseken igen ritkán kerülnek kalapács alá dinoszauruszok, de mind közül a legritkábbak a theropodák, a ragadozó “szörnylábúak”, amelyekhez például a tirannoszauruszok is tartoznak.

A Tarbosaurus két lábon járó, több mint egy tonnás húsevő volt, aránytalanul kicsi, kétujjú mellső lábai pedig a testméretükhöz viszonyítva a legkisebbek voltak az összes Tyrannosauridae-dinoszaurusz között. Ezzel ellentétben a háromujjú hátsó lábak hosszúak és vastagok voltak, a test rájuk nehezedett.

A fejet és a felsőtestet a hosszú, súlyos farok tartotta egyensúlyban, a csípő feletti tömegközépponthoz viszonyítva. Habár nem érte el a Tyrannosaurus méretét, a Tarbosaurus az egyik legnagyobb Tyrannosauridae volt. A legnagyobb ismert példányok hossza 10 és 12 méter között változott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik