Sport

Megvalósult Michelisz terve az időmérőn

Bejutott a Q3-ba a Slovakiaringi időmérőn - ott a negyedik lett.

Michelisz Norbert a pénteki teszten, a szombati első és a második szabadedzésen is a legjobb hondás időeredményt hozta. Norbi a Slovakiaringi hétvégét megelőző blogjában úgy fogalmazott, hogy reális cél lehet Szlovákiában az, hogy az időmérőn bejusson a Q3-ba, de a legfőbb cél továbbra is az, hogy a Hondán belül a legjobb legyen – írja a michelisz.hu.

Az időmérő a világbajnok José María López hibájával kezdődött: a Citroën argentinja kicsúszott a kavicságyba, így mehetett is vissza a boxba, hogy megtisztítsák az autóját. Nem sokkal később Hugo Valente is a sóderágyban végezte, jött is a piros zászló, mert túl sok törmelék került az aszfaltra.

A tíz perces kényszerszünet után az első mért köröket követően López állt az élre a 2:07,720-as idejével, de Michelisz Norbert mindössze 23 ezredmásodperccel lemaradva tőle a második helyre érkezett meg.

Négy perccel a vége előtt a szinte üres pályán vezető Hugo Valente a legjobb időt hozta össze a Ladával. Norbi ekkor már a jó időeredménye tudatában a boxból figyelhette a hajrát, végül a harmadik helyen magabiztosan jutott tovább a Q2-be.

szlovkia_q1

Az időmérő második szakaszában az első gyors körök után Michelisz Norbert vezette a mezőnyt a 2:04,297-es idejével. Közel fél másodperccel volt gyorsabb, mint a Q3-ba az ötödik helyen szintén bejutó csapattársa, Rob Huff – Norbi ezzel meg is nyerte a Q2-t. A harmadik hondás, Tiago Monteiro a hetedik helyen végzett, így ő a vasárnapi nyitó futamon a negyedik pozícióból rajtol majd. Fordított rajtrács mellett sorrendben Hugo Valente, Mehdi Bennani és Gabriele Tarquini indul majd az első három rajtkockából.

szlobákia_q2

A Q3-ban Yvan Muller nagyon erős kört ment, amivel bár csak megközelítette López tavalyi pályarekordját (2:03,736), de ezúttal kicsivel elverte argentin csapattársát. Nicky Catsburg a Ladával beékelődött a két Citroën közé a második helyre, és ekkor jött utolsó próbázóként Michelisz Norbert.

Az első szektorban 96 ezreddel volt lassabb az éllovas Mullernél, a másodikban már négy tized volt a hátrány, és a végén a negyedik helyre jött be Huffot megelőzve.

szloákia_q3

Norbi ezzel két pontot gyűjtött, a holnapi nyitó futamon a hetedik, a fő futamon a negyedik pozícióból rajtol majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik