Az Országgyűlés akár már kedden – kivételes sürgősséggel – szavazhat a most benyújtott előterjesztésről, így akár már most vasárnap kinyithatnak a boltok, megfutamodott a kormány.
A hvg.hu egy remek ötlettől vezérelve felhívta Erdősi Lászlónét, aki nemrég egy marék kopasszal mattolta a demokráciát.
Arról népszavaztatott volna, hogy
Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?
A Kúria végül az MSZP kérdését engedte át, de népszavazás erről nem lesz.
Erdősiné a portálnak azt mondta:
Ne kérdezzen tőlem semmit! Mi a fenének hívott?
Majd letette a telefont.