Nagyvilág

Belebukott Izland miniszterelnöke a Panama-botrányba

Ha az államfő elfogadja a lemondást, ő lehet a Panama-iratok eddigi legmagasabb rangú áldozata Boldvai László után.

Benyújtotta lemondását Sigmundur Davíd Gunnlaugsson – írja a Reykjavík Grapevine. A hírt Sigurdur Ingi Jóhannsson mezőgazdasági és halászati miniszter közölte az RÚV közszolgálati csatornának. A lépést még az államfőnek és a koalíciós partner Függetlenségi Pártnak is jóvá kell hagynia.

A lap szerint Gunnlaugsson marad a Progresszív Párt vezetője és Ingi Jóhansson lesz az ügyvivő kormányfő. Gunnlaugsson nem akar előrehozott választásokat és a koalíciót se borítaná fel. A koalíciós partner Függetlenségi Párt feje, Bjarni Benediktsson jelenleg is Ólafur Ragnar Grímsson köztársasági elnökkel beszél, hogy mi legyen. (Pedig ez a párt se tiszta, épp kedden mondott le egy reykjavíki önkormányzati képviselőjük, Júlíus Vífill Ingvarsson, miután kiderült, neki is volt cége Panamában.)

Gunnlaugson már azzal kínos helyzetbe került, hogy egy interjúban előhozták neki a Wintris nevű céget, ami az offshore-botrányban érintett Mossack Fonseca panamai cég irataiból került elő, és a kormányfő és felesége tulajdona. Az interjúban zavarba jött az ezt érintő kérdésekre, majd elviharzott. Sok pénzt menekíthettek ki az országból ők és más befolyásos izlandi pénzemberek is offshore államokba 2008-ban, amikor három izlandi bank is bedőlt.

Hétfőn tízezer ember tüntetett a fővárosban a kormány lemondását követelve, a petíciót is tízezrek írták alá az amúgy másfél debrecennyi lakosságú államban. Kedden is folytatódnak a tüntetések Reykjavíkban.

Az ellenzék bejelentette: nem kielégítő a kormányfő lemondása és az új miniszterelnök személye, változatlanul előrehozott választásokat követelnek. Közben Benediktsson közölte, nem magának akar miniszterelnöki széket kikaparni. Mindenesetre a Kalózpárt és a Bal-Zöldek is kitartanak a parlament feloszlatása mellett. Az utóbbi párt vezetője, Katrín Jakobsdottír azt mondta:

Azt hiszem, ez az ügy elég komoly, hogy nagyon fontos legyen a közvélemény számára, hogy meglegyen a lehetőségük egy új parlament megválasztására.

Cikkünket frissítjük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik