Belföld

Hiába adta oda a pénzét, hátba szúrta az idős tatabányai asszonyt

A támadó egy jelenleg mindössze 21 éves fiú.

Befejezte a rendőrség a nyomozást egy 2014 márciusában, Tatabányán történt gyilkosság ügyében. Egy 21 éves román fiú ellen folytattak eljárás emberölés és rablás miatt.

A nyomozás adatai szerint a fiatal egy tatabányai tömbház lépcsőházában találkozott az otthonába tartó 85 éves asszonnyal, akit – bicskával a kezében – megfenyegetett és a pénzét követelte. Az idős lakó egy ezer forintot adott neki, a bankót a támadó zsebre vágta, de nem érte be ennyivel: megpróbálta megszerezni a táskáját is. A nő segítségért kiáltott, ekkor a fiú többször hátba szúrta.

Az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe, támadója pedig elszaladt. A táskát nem vitte el.

tatabányai gyilkosságFotó: police.hu

A nyomozók az eljárásban több száz tanút hallgattak ki, végül tavaly október 9-én a magyar-román határon, Battonyánál fogták el a fiút, aki részletes beismerő vallomást tett és azzal indokolta tettét, hogy pénzt akart szerezni.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint az ügyben vádemelést javasolnak,  az ötezer oldalas iratanyagot pedig már elküldték az illetékes ügyészségnek.

tatabányai gyilkosság iratanyagFotó: police.hu

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik