Közélet

Megérkezett Budapestre a lengyel államfő

A lengyel köztársasági elnököt felesége, Agata Kornhauser-Duda is elkísérte. A pár csütörtök este érkezett meg Budapestre, pénteken Duda megbeszélést folytat vendéglátójával, Áder János köztársasági elnökkel.

Katonai tiszteletadás mellett fogadta Andrzej Duda lengyel államfőt a Sándor-palota előtt Áder János köztársasági elnök. A két elnök pénteken látogatást tesz a Buda-Pest és Krakkó című kiállítás megnyitóján, majd szombaton ünnepi misén vesz részt a Szent István-bazilikában. Andrzej Duda megkoszorúzza a Hősök emlékkövét, majd a két államfő beszédet mond a magyar-lengyel barátság napja alkalmából rendezendő ünnepi programon a Pesti Vigadóban.

Március 23-át a magyar és a lengyel parlament 2007-ben kölcsönösen a magyar–lengyel barátság napjává nyilvánította. Azóta ezt a napot évente megünneplik, felváltva a két országban. Tavaly Katowicében ünnepelték a magyar–lengyel barátság napját, Áder János és felesége, Herczegh Anita március 20-án és 21-én Bronisław Komorowski lengyel államfő és felesége, Anna Komorowska társaságában vett részt a rendezvényeken.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik