Nagyvilág

Ennél jobban nem nyalhat vissza fagyi bűnöző politikusnak

A korrupcióvádba keveredett korábbi brazil elnök, Lula da Silva 1988-ban arról beszélt, hogy mi történik egy politikussal, ha lop. Az, ami most vele.

Brazíliában sem hagynának senkit az út szélén, ugyanis a Dilma Rousseff hivatalban lévő elnök azután nevezte ki kabinetjének élére Lulát, hogy kedden és szerdán beható tárgyalásokat folytattak egymással. Az igazságügyi szervek által felelősségre vonni kívánt volt elnök mostantól annak a “szuperminisztériumnak” lesz az irányítója, amely a kormány tevékenységét koordinálja.

Ezek után az ügyészek számára nehéz lesz folytatni a Lula elleni, bűnös pénzügyletekkel kapcsolatos vizsgálatokat, mivel e dél-amerikai országban csak a legfelsőbb bíróság engedélyezheti a kormány és a parlament tagjai elleni ügyészségi nyomozásokat, letartóztatásokat és bírósági eljárásokat.

Közben a dél-amerikai interneteken rommá pörgi magát Lula 1988-as mondata:

Ha egy szegény ember lop, rögtön börtönben találja magát. Ha egy gazdag, akkor a minisztériumban.

Erre szokták mondani, hogy véletlen lenne? Aligha.

Azonban két brazil szövetségi bíró is törvényszéki határozatot adott ki, aminek értelmében felfüggesztenék a kinevezett Lulát, mivel az akadályozza “az igazságszolgáltatás szabad gyakorlását”, ugyanis büntetőjogi eljárás folyik a Petrobras állami olajcég korrupciós botrányában ellene felhozott vádak ügyében.

Az egyikük szerint a mostani kinevezés csupán arra szolgál, hogy Lula kibújhasson a felelősségre vonás alól, hiszen ez a miniszteri rangú tisztség egyfajta jogi védelmet nyújt számára. A bíró arra utalt ezzel, hogy e dél-amerikai országban kizárólag a legfelsőbb bíróság engedélyezheti a kormány és a parlament tagjai elleni ügyészségi nyomozásokat, letartóztatásokat és bírósági eljárásokat.

A két szövetségi bíró döntése azonban egyelőre nem végrehajtható, mivel mindkét város szövetségi bíróságának testületileg kell állást foglalnia a felfüggesztés ügyében.

A Petrobras-botrány miatt hónapok óta súlyos belpolitikai válsággal küzdő Brazíliában Lulát március 4-én őrizetbe vették és kihallgatták. A rendőrség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni Lula pártja, a baloldali Brazil Munkáspárt (PTB) kampányait és kiadásait. A volt elnököt emellett azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a részben állami tulajdonban lévő Petrobras olajipari óriásvállalat közvetítésével, és luxusingatlanokra is szert tett.

Az országban rendkívüli felháborodást váltottak ki azok az információk, amelyek szerint Rousseff elnök annak idején tudott a Petrobras “viselt dolgairól”, csak szemet hunyt felettük. A parlament a tárdalami elégedetlenségen felbátorodva most annak a lehetőségét vizsgálja, vannak-e olyan jogi érvek, amelyek alapján megindítható az államfő leváltásához vezető hosszadalmas procedúra.

A kiemelt képen Lula / Europress

(El País, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik