Tudomány

Fúrógép készül a Marsra

Úgy tűnik, a NASA megunta a vörös bolygó felszínét – 2016-ban útjának indítaná az InSight névre hallgató fúróállomást.

S bár az eszköz neve már önmagában bepillantást, betekintést jelent, mivel a NASA-ról van szó, talán senkit nem lep meg, hogy ez valójában egy rövidítés – a kozmikus fúrógép „teljes” neve Interior Exploration using Seismic Investigations, Geodesy and Heat Transport. Ez magyarul nagyjából annyit tesz: szeizmikus vizsgálatok, geodézia és hőszállítás segítségével elvégzett belső feltárás.

A misszió 2016 márciusában indulna útjának, és a Curiosity 2,6 milliárd dolláros költségvetéséhez képest egészen olcsó – várhatóan „mindössze” 425 millió dollárba kerül (a roppant drága indítórakéták nélkül). Az InSight geodéziai műszereivel remélhetőleg mélyebb betekintést enged a Mars forgási tengelyébe, míg szeizmikus érzékelői és hőszondái a bolygó belső hőmérsékletét mérik fel.

A NASA-t vezető Charles Bolden elmondása szerint az InSight és az általa nyert ismeretek segíthetik az emberi küldetések megtervezését és lebonyolítását – ezt a célt egyébként további projektek is szolgálják majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik