Belföld

Még mindig nem találják a Dagesztánban eltűnt magyar turistát

A helyi hatóságok folytatják a Dagesztánban eltűnt magyar turista felkutatását – jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva kedden a TASZSZ orosz hírügynökség.

A 26 éves férfi keresésében a belügyi tárca 15 dagesztáni munkatársa vesz részt a Szulak folyó kanyonjában három – közelebbről meg nem nevezett – jármű és két vízi jármű segítségével. Korábban helyi önkéntesek egy csoportja indult a hegyekbe, hogy megtalálja a magyar fiatalembert.

Az Oroszországi Föderáció részét képző Dagesztán tagköztársaságban múlt pénteken jelentették be, hogy a Kaukázus hegyei között egy magyar turista keresésébe kezdtek, aki hegymászó túrára érkezett oda, de március 7-e óta nem adott életjelet magáról.

Az eltűnt magyar állampolgár az orosz médiában megjelent beszámolók szerint március 4-én érkezett Dagesztán székvárosába, Mahacskalába, ahol a barátai fogadták. Utoljára március 5-én lépett velük kapcsolatba, ekkor elmondta, hogy leereszkedik a Szulak kanyonjában lévő víztározóhoz.

A magyar turistának március 8-án a Pobeda légitársaság járatával kellett volna visszatérnie Mahacskalából Moszkvába, de nem jelentkezett a repülőtéren, és a 9-én induló repülőgépre sem szállt fel.

A férfi egyedül, sátorral vágott neki a hegyeknek, az extrém turizmus művelője, és többször is megfordult korábban Dél-Amerikában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik