Gazdaság

96 milliós bírság tejárak miatt

A 1,5%-os zsírtartalmú UHT tejek értékesítésénél vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a beszállítókkal szembeni  forgalmazói magatartást, pontosabban azt, hogy ez tisztességtelen-e.

Az akció az előállítók, a forgalmazók és kereskedők korrekt piaci viszonyának elemzésére irányult és elsősorban a beszállítók hátrányos megkülönböztetésének kiszűrését célozta. Az ellenőrzések során a szakemberek a 41 vizsgálat több mint 30 százalékánál megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartást, amely miatt öt esetben több mint 96 millió forint értékben bírságot is kiszabtak a hivatal ellenőrei.

Az UHT tejeknél a tisztességtelen forgalmazói magatartás elsősorban a termékek beszerzési ár alatti értékesítésével, illetve a magyar és külföldi tejek árképzésének különbségében valósulhat meg. A NÉBIH szakemberei az elmúlt időszakban 41 ilyen irányú vizsgálatot végeztek. Az ellenőrzések felét hat kereskedelmi láncnál, illetve három – kereskedelmi lánchoz franchise szerződéssel kapcsolódó – kiskereskedőnél folytatták le, míg a másik felét kereskedő kis- és középvállalkozásoknál.

Az árképzés vizsgálata során jelentős eltéréseket tapasztaltak a szakértők.

Egyes tejeket akár 10-30 százalékkal magasabb árréssel is értékesítettek, ami miatt főként a magyar termékek fogyasztói ára emelkedett. Ezzel pedig jelentős negatív hatást gyakoroltak a hazai termékek eladásaira az egyébként is árérzékeny piacon.

A szabálytalanságok összesen 19 féle – 5 kereskedelmi és 14 gyártói, ún. saját márkás – tej forgalmazását érintették, amelyek közül 9 magyar és 10 külföldi gyártású volt.

A NÉBIH szakemberei azt ígérik, hogy a tisztességes előállítók, beszállítók, valamint a magyar vásárlók érdekeinek védelme érdekében a jövőben is folyamatosan vizsgálják majd a tisztességtelen forgalmazói magatartás jelenlétét a kereskedelemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik