Belföld

Változhat a közétkeztetés, előretör a magyar tej

Ötpontos javaslatcsomag készül a tejtermelők támogatására, mondta Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Czerván úgy fogalmazott, a tárca javaslatot tesz a tejfelvásárlók élelmiszeripari fejlesztési lehetőségeinek megteremtésére és a termelők egyéb támogatására is.

Azt is szeretnék elérni , ha a közétkeztetésben nagyobb arányt képviselnének a magyar tejtermékek.

A nagyobb élelmiszer-kereskedelmi, tejkereskedelmi cégeknek kötelező regisztrációja lenne szükségük bizonyos árbevételi érték felett. A tárca emellett szükségesnek tartja a tej áfájának csökkentését is.

A tejágazat egyetért abban, hogy gyors intézkedésekre lenne szükség, szerintük a magyar tejtermelőket szinte csak a támogatások tartják életben.

A szakma képviselői a lapnak azt mondták, hogy tavaly 34 százalékkal, 74-75 forintra csökkent a tej literenkénti átvételi ára, szemben a 2014-es 112-113 forinttal.

Ez éves szinten mintegy 80 millió forint árbevétel-kiesést jelenthet egy nagyobb tehenészetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik