Gazdaság

Súlyos tejpiaci viszonyok – hatósági segítséggel védenék meg a magyar termékeket

A kiváló minőségű magyar tej- és tejtermékek védelme érdekében hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá ma délelőtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szerződést a NÉBIH részéről Oravecz Márton elnök, a Terméktanács részéről pedig Mélykuti Tibor elnök látta el kézjegyével. A rendezvényen Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte, hogy az ügyeskedők leleplezése, az illegális üzemek felszámolása legalább annyira a tisztességes kereskedők, mint a vásárlók érdekében történik. A szakmaközi szervezetek ismereteinek, tapasztalatainak ötvözése pedig a minisztériumban és a hatóságnál felhalmozott tudással kiemelkedő eredményekhez vezethet e téren.

2015 óta a tejágazat védelmének és eredményességének érdekében valamennyi, Magyarország területén működő tejfeldolgozó, nagykereskedelemmel foglalkozó tejágazati szereplő, valamint tejkiskereskedő – akinek tej és tejtermék forgalmazásából származó éves nettó árbevétele meghaladja az 50 millió forintot – köteles piacszervezési hozzájárulást fizetni a Terméktanács által működtetett Közösségi Marketing Alapba.

A ma aláírt együttműködés értelmében a jövőben a piacszervezési hozzájárulás teljesítésével kapcsolatos ellenőrzéseket a NÉBIH végzi. Emellett a két szervezet kiemelt figyelmet fordít a hazai tejfogyasztás ösztönzését segítő programok sikeres megvalósítására is. A NÉBIH szakmai tudásával támogatja és segíti a Terméktanács szemléletformáló marketingtevékenységét, míg a hivatal ez irányú törekvéseit a Terméktanács támogatja a rendelkezésére álló eszközökkel.

Súlyos tejpiaci viszonyok

A rendezvényen Oravecz Márton beszámolt az ágazat védelméért az elmúlt években tett hatósági intézkedésekről is. Beszédében kiemelte a feketegazdasági elleni küzdelemben elért eredményeket: 2014-ben több mint 450 ezer liter tej- és tejtermék forgalmi korlátozását rendelték el a szakemberek, míg tavaly 650 ezer liter UHT tej ellenőrzése során több mint 12 ezer liter nem nyomon követhető terméket zároltak a NÉBIH munkatársai.

Mélykuti Tibor a Terméktanács elnöke elmondta, hogy a jelenlegi igen súlyos tejpiaci viszonyok között a piac megtisztítása, az élelmiszer-hamisítások kiszűrése, a feldolgozó ipar támogatása, a tejtermelői összefogások előmozdítása és az áfa csökkentése mellett kiemelt jelentőséggel bír az is, hogy az ágazat szereplői a lehető legnagyobb forrásokat tudják közösségi marketing célokra fordítani. A NÉBIH tevékenységével nagyban hozzá tud járulni ahhoz is, hogy ellenőrzött hazai tejek és tejtermékek jussanak el a fogyasztókhoz.

A szemléletformálás és vásárlói döntés segítése érdekében a hivatal egy éve indított Szupermenta termékteszt kampányában is többször megjelent már a termékkör: tavaly augusztusban a kakaós tejeket, míg idén januárban a vajakat vizsgálták komplex módon (laboratóriumi, érzékszervi és kedveltségi paraméterek mentén) a szakemberek. A hatóság a jövőben – a tudatos vásárlói magatartás kialakítása érdekében – e téren is számít a Terméktanács tapasztalataira, javaslataira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik