Hosszan tartó, súlyos betegség után februárban hatvannégy éves korában elhunyt Némedi Mari színésznő, énekesnő, szinkronszínész.
A család először nem árulta el még a legközelebbi barátoknak sem, hol helyezik végső nyugalomra Némedi Marit, ám nővérét meghatotta az a szeretet, ami testvérét övezte, így elárulta, a Baja környékén lévő Vaskúton temették el.
“2016. március 4-én, vidéken, a szülői sírban, édesapja mellett helyeztük végső nyugalomra Marit. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a Lehel téri templomban tartott misén részt vettek. És köszönet azért is, hogy elfogadták azt, hogy Marit a szűk család búcsúztassa el a szülőhelyen”
– mondta a Borsnak a művésznő testvére.
![Eltemették Némedi Marit 1 Fotó: Facebook](http://24.hu/app/uploads/2016/03/25abc46ad5d25e751e85c3d2436939c6322552d0.jpg)
A szabadúszó művésznő olyan legendás sorozatokban is megmutathatta magát, mint a Linda vagy a Szomszédok. Korábban játszott a Várszínházban, a Fővárosi Operettszínházban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, mellette énekléssel is foglalkozott. Az utóbbi években nagyon megromlott az egészségi állapota, 25 kilót fogyott, fulladásos rohamok gyötörték.Két hónapja már úgy nyilatkozott, haldoklik.