Nagyvilág

Valaki el akarta lopni az urnát Szlovákiában

A főbb politikusok már leszavaztak, a népen a sor, ami tömött sorokban érkezik a választókörökhöz Szlovákiában. Éjfélre lehetnek részeredmények.

Komoly fennakadás nélkül folyik a parlamenti választás Szlovákiában, szombat kora délutánig a részvétel is jelentős. Bár a szlovák szabályozás a részvételről szóló részeredmények közlését nem teszi lehetővé, médiajelentések és megfigyelők szerint az ország legtöbb régiójában a négy évvel ezelőttinél magasabbnak mutatkozott az érdeklődés.

Ez arra utal, hogy a voksoláson nagyobb lehet a részvételi arány az előzetes felmérésekben jelzett 50-55 százaléknál, de akár a 2012-es előrehozott parlamenti választások 59 százalékos arányánál is.

Lopják az urnát, tekintetes uram!

A Központi Választási Bizottság (ÚVO) kora délutánig mindössze néhány bejelentést kapott, többnyire a kampánycsend megsértésének gyanúja miatt, illetve az északi námesztói (Námestovo) járásban lévő Babín településről azért, mert az egyik választópolgár el akarta lopni a szavazatgyűjtő urnát.

Délelőtt szinte az összes nagyobb párt vezetői leadták szavazatukat, és közülük többen részvételre buzdítottak. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Alsószeliben voksolt. Újságíróknak azt mondta: jó érzése van, úgy látja, hogy nagyobb lehet a részvételi arány, mint négy éve. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke Somorján adta le szavazatát. Kijelentette, az az érzése, hogy az emberek választani akarnak.

Karakterről dönt a nép

Robert Fico kormányfő Pozsonyban voksolt, és úgy fogalmazott, hogy a parlamenti választáson nem csupán képviselőikről, hanem “az egész ország karakteréről” döntenek a választók. Hozzátette, bármilyen eredményt el fog fogadni.

A szavazás este 10 óráig tart, a szavazóhelyiségek bezárása után elsőként az urnáktól távozók körében készített exit poll eredményeit teszik közzé. A választás rész- és végeredményeit a www.volbysr.sk honlapon hozzák nyilvánosságra. Az első adatok már 40 perccel az urnabontás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatók. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be az ÚVO – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik