Közélet

Rejtélyes bűncselekmény a Combinón

A BKK titkolózik arról, mi is történt valójában csütörtök délután a 4-6-os villamoson.

Egy utas számolt be arról a Borsnak, hogy csütörtök 4 óra környékén megállították a Combínót, és mindenkit leszállítottak a járműről. Kiderült, hogy azért állunk, mert az Oktogonnál a villamoson késeltek meg valakit – tette hozzá. A fantom késelő elmenekült.

A lap utánajárt az esetnek, és kiderült: valóban történt bűncselekmény. Egy ismeretlen férfi előzetes szóváltást követően, délután négy óra körüli időben a 4-6-os villamoson késsel megszúrt egy utast – tájékoztatja a Borsot a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi kapitánysága súlyos testi sértés elköve­tésének gyanúja miatt in­dított eljárást – mondta szűkszavúan a rendőrség.

Robbant a hátizsákja, mert félt

A budapesti körúti villamosjárat történetének egyik legfurcsább bűnügye 2003-ban történt. Az egyik utas hátizsákja felrobbant, melynek két súlyos, négy könnyebb áldozata lett. A férfi azt mondta, azért járkált mozgásra robbanásveszélyes hátizsákkal, a tömegközlekedési eszközön, mert támadástól tartott, és így akart védekezni. Az aceton alapú elegyet internetes receptből állította elő. A férfi két és fél éves börtönbüntetést kapott első fokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik