Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Kovács Ákos popzenész együttműködése – közölte a távközlési cég sajtóosztálya. A tájékoztatás szerint a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték és az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.
A Magyar Telekom december 16-án jelentette be, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákossal, miután egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy a nőknek nem az a dolga, hogy annyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem az, hogy valakihez tartozzanak és valakinek gyereket szüljenek. A Telekom az elhangzottakat ellentétesnek ítélte saját hitvallásával és értékrendjével, és bejelentették, hogy felbontják szponzori szerződésüket a popzenésszel.
A vitába a kormány is beszállt, azt mondták, megdöbbentek a Magyar Telekom lépésén, azt alkotmányellenesnek nevezték és utasították a minisztériumokat, hogy mondják fel telekomos mobilinternet-előfizetéseiket.
A Telekom bejelentésével egyidőben Kovács Ákos a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy ötvenmillió forinttal támogatja a Böjte Csaba nevével fémjelzett dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét. A szerény utalványt a popzenész Budapesten, az Andante borpatikában adta át.