Foci

Infantino: Köszönöm Platininek

Gianni Infantino (Array)
Gianni Infantino (Array)
Nem Európa, hanem a futball jelöltje voltam, a labdarúgás pedig egyetemes - nyilatkozta első elnöki sajtótájékoztatóján Gianni Infantino, akit pénteken választottak meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) élére a szervezet Zürichben rendezett rendkívüli kongresszusán.

Ez verseny volt, nem háború. Egy választáson van győztes és vesztes

– válaszolta az európai szövetség (UEFA) eddigi főtitkára a sajtótájékoztatón arra a felvetésre, mely szerint nehéz feladat vár rá a világ labdarúgásának egyesítésében, hiszen majdnem az összes afrikai tagszövetség legnagyobb vetélytársára, a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejkre szavazott. Hozzátette, sokakkal van jó személyes kapcsolata Afrikából, Óceániából, illetve az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térségből (CONCACAF) is.

Rengeteg érzelem kavarog bennem, nem igazán fogtam még fel, ami ma történt. Még nagyon friss az érzés, valószínűleg szükségem lesz egy kis időre, hogy megnyugodjak, és felfogjam, ami történt

– mondta Infantino.

Fáradhatatlanul fogok dolgozni azon, hogy visszahozzam a labdarúgást a FIFA-ba és a FIFA-t a labdarúgásba. Ez az, amit mindannyian szeretnénk

– fejtette ki a svájci-olasz kettős állampolgárságú jogász, majd köszönetet mondott az UEFA korábbi elnökének.

A 45 éves sportvezető külön köszönetet mondott Michel Platini korábbi UEFA-elnöknek mindazokért, amire tanította, és azokért a munkákért, amiket együtt végeztek el.

Szeretném azt látni, hogy a labdarúgás világszerte elterjed. Szeretném, hogy az emberek úgy tekintsenek a FIFA-ra, mint a szervezetre, amely segít a világ minden országának a futball fejlesztésében, és figyel a gyermekekre, akik mosolyognak azért, mert van egy labdájuk, amivel játszhatnak

– mondta a FIFA kilencedik elnöke, akinek megbízatása 2019-ig szól.

Infantino a pénteki szavazáson Salman sejket, az ázsiai szövetség (AFC) elnökét; Ali bin al-Husszein jordán herceget, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagját és a francia Jérome Champagne-t, a FIFA korábbi főtitkár-helyettesét előzte meg. Az ötödik jelölt, Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember már az első kör előtt visszalépett.

Az eddigi elnököt, a 79 éves Joseph Blattert 1998. június 8-án választották meg a FIFA élére, majd 2002-ben, 2007-ben, 2011-ben és 2015-ben újraválasztották. A tavalyi megválasztását követően négy nappal viszont lemondott posztjáról a kirobbant korrupciós botrány miatt, amelyben hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával a tisztújító kongresszus előtt két nappal. Az elnöki teendők ellátását vállalta utódja megválasztásáig, ugyanakkor elnöki jogkörét nem gyakorolhatta mostanáig, mivel a FIFA etikai bizottsága október 12-én előbb felfüggesztette tisztségéből, majd december 21-én nyolc évre el is tiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől – akárcsak Michel Platini UEFA-elnököt, FIFA-alelnököt. A fellebbviteli bizottság szerdán mindkettőjük büntetését hat évre csökkentette, de a tisztújító kongresszuson nem vehettek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik