Poszt ITT

Facebook-keselyűk keringenek a nemzet halottai felett

Másképp nem tudom szemléltetni azt az elkeserítő jelenséget, ami hónapok óta dívik a közösségi oldalon egy-egy híres ember halála kapcsán.

A like ez esetben a részvétnyilvánítás jele.

Ez állt az egyik legnagyobb hírportál szinte minden halálhíre mellett a közelmúltig. Ismerős a mondat? Hát persze, hogy az. Eddig is átlátszó és visszataszító volt az ilyen és ehhez hasonló felszólítás a like-gyűjtésre, de így-úgy védhető volt azzal, hogy a követők nem képesek máshogy kifejezni a sajnálatukat.

“Mégis csak jelezni kell valahogy a gyászt, nehogy félreérthető legyen az a sok like” – érvelhettek a szerkesztők. De ennek szerdán véget vetett a Facebook – gondolhattuk naivan.

Mark Zuckerbergék ugyanis világosan látták a morbid ellentmondást, ami a tetszik gomb és a gyász között feszült. Többi közt ezért is vezették be a reakciógombokat, köztük a szomorúságot jelző arcot, amely mostantól megfelelő eszközként szolgálhat a részvét kifejezésére.

Nem kellett sajnos sokat várnunk az első gyászhírre: csütörtökön meghalt Psota Irén, a nemzet színésze. Az emberek, ahogy az várható volt, nagy többségben a szomorú-gomb megnyomásával mutatták ki sajnálatukat.

Ám voltak Facebook-oldalak, akiknek ez sem volt elég. Az egyik legnépszerűbb bulvárlap például a következő bejegyzéssel fordult követőihez:

Nyomj egy megosztást, ha te is részvétet nyilvánítanál!

Mert, ha like-gombra már nem tudok embereket terelni a “részvét jeleként”, akkor jó lesz a megosztás is? Vagy mit hittek?

Nem szeretnék senkit kioktatni. Nyilván mindenki a maga és a követői szája íze szerint főzi a kásáját. Ezt az elhunytakon lakmározó keselyűtempót viszont mélységesen elítélem, elutasítom és felháborítónak tartom.

Úgy érzem, itt az ideje, hogy leszögezzük: aki a reakciógombok bevezetése után is képes like-okat, megosztásokat kisajtolni a követőiből egy-egy haláleset kapcsán, az nem közösségi oldal szerkesztő, hanem egy gátlástalan hiéna. Ezen nincs mit szépíteni.

A vitát elkerülendő: nem vagyok ellene a figyelemfelkeltő címeknek, a hype-olásnak, az olyan kattintásösztönzésnek, ami nem megy a hitelesség rovására. Sőt, egyes esetekben nagyon is indokoltnak tartom a felszólítást a megosztásra vagy like-olásra. (Lásd: eltűnt emberek utáni kutatás.) És természetesen én is örülök annak, ha tömeges aktivitást látok, DE nem ilyen áron.

Mi itt a 24.hu-nál nem mentünk és nem is fogunk belemenni ilyen gyomorforgató like-vadászatba és remélem, ebben minden jó érzésű szerkesztő kollégával és szerkesztőséggel egy véleményen vagyunk.

A fent említett bulvárlap időközben korrigálta a Psota Irén haláláról szóló bejegyzés szövegét. Lehet, előbb gondolkodni kellett volna…

psota

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik