A brit alakulat szerdán közölte, hogy a 2010 óta tesztpilótaként dolgozó, 23 éves Valtteri Bottas váltja Bruno Sennát, az idei Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó Pastor Maldonado pedig immár harmadik szezonját kezdheti majd meg a csapatnál.
„Pastor és Valtteri személyében két fantasztikusan tehetséges versenyzővel vágunk neki a következő idénynek, s nagyon várjuk már a 2013-as évet” – idézte a Williams közleménye Frank Williamst, az istálló alapítóját és vezetőjét.
Maldonado 45 ponttal a világbajnoki pontverseny 15. helyén zárt az idén, megelőzve a 31 pontos Sennát. A Williams a konstruktőrök között nyolcadikként végzett.
A 2013-as pilótalista |
Miután a Williams bejelentette, hogy Bottas veszi át Bruno Senna helyét, már csak öt hely van szabadon. Bár a HRT esetében meg kell jegyezni, hogy a csapat bejelentette pár hete, hogy a kínai Ma Qinghua az istálló teljes értékű versenyzője lesz, azonban az ő helye még nem tűnik betonbiztosnak, mivel a neve nincs rajta a hivatalos listákon. Az F1-es pilótalista: Red Bull: Ferrari: McLaren: Lotus: Mercedes: Sauber: Force India: Williams: Toro Rosso: Caterham: Marussia: Hispania: |