A 24.hu összes hírét a kockás inges szolidaritási kiállásról megtalálja, ha ide kattint.
Van videónk is. Utána jönnek a lapok.
A Népszabadság szerint elképesztő méreteket öltött a kiállás Pukli mellett, ingek, virágok, tüntetés.
Kockásba borult az ország, írják.
Majd hozzáteszik, egyre erősebb az oktatási lázadás.
A kormánypárti Magyar Idők címlapjáról nem tudjuk meg, hogy pénteken minden diák, tanár és szülő kockás ingben tiltakozott az oktatási rendszer ellen. De azt igen, hogy a kormány gyengítése a cél az ilyen tüntetésekkel. Szerintük.
A Magyar Nemzet címlapjának jobb alsó sarka szerint nagyjából ezren tiltakoztak a Teleki előtt, ezzel kiállva az igazgató, Pukli István mellett.
A Népszava már pénteken is nagyot ment. Kockás fejléccel jelentek meg. Szombati számukban azt írják, egyre erőteljesebb a tiltakozás, a tanárok üzentek a kormánynak: a megtévesztés olcsóbb, mint a közoktatás megújítása.
Utalva itt arra, hogy a tanárok szerint nem igaz, hogy újabb béremelést követelnének.
A Magyar Hírlap címlapjáról nem tudjuk meg, hogy pénteken demonstráció volt. Ugyanakkor azt írják, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László az offshore üzletbe is belekóstolt korábban, iskolájában pedig nincs saját osztálya, óraszámát is csökkentették.
A Nemzeti Sport első oldaláról pedig megtudtam, hogy ma az Újpest ellen lép pályára kedvenc csapatom, az MTK. Hajrá.
Kiemelt kép: Neményi Márton, 24.hu