Közélet

A kormány lapja beleállt a tanártüntetésbe: a kormány gyengítése a cél szerintük

A Magyar Idők megszólaltatta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökét is.

A jelenlegi tüntetéseket szervező, valamint a sztrájkot kilátásba helyező szakszervezeti vezetők szándéka nem a pedagógusok érdekeinek érvényesítése, hanem a kormány gyengítése, nyilatkozta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZEDDSZ) elnöke a Magyar Időknek.

Nem kell sztrájkolni és nem kell kormányt buktatni, mert már megsztrájkoltuk az érdemi tárgyalást!, mondta a lapnak Cser Ágnes arra reagálva, hogy több ágazat, így a szociális területen dolgozók is ugrásra készen várnak egy esetleges közös sztrájkot.

Az MSZEDDSZ elnöke szerint évek óta tapasztalható, hogy egyfajta hatalmi játszma folyik, és egyes szakszervezetek, érdekképviseletek a tárgyalások és az együttműködés ellen lépnek fel – olvasható a lap szombati számában.

Kiemelt képünk a Teleki Blanka Gimnázium előtti megmozduláson készült. Kép: Neményi Márton, 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik