Orosz repülővel fogják eljuttatni az ENSZ-segélyeket az ostromgyűrűbe zárt szíriai városokba – közölte az ENSZ Világélelmezési Programjának egy szóvivője csütörtökön. A rakományok a következő napokban érkeznek meg a nehezen megközelíthető területekre, elsősorban Deir ez-Zórra koncentrálnak majd, ahol több mint 200 ezer ember rekedt. A várost az Iszlám Állam támadja.
A repülőgép, amelyet a segélyakcióhoz felhasználnak, egy, az ENSZ-szel szerződésben álló orosz cég tulajdonában van, korábban a polgárháború dúlta Dél-Szudánba szállítottak vele segélyeket.
Oroszország januárban már hírül adta, hogy eljuttatott mintegy 22 tonna segélyszállítmányt Deir ez-Zórba, de az nem világos, hogy ezek mit tartalmaztak és kik kapták meg.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ugyanakkor szerdán öt, ostromgyűrűbe zárt városba juttatott el élelmiszert, ivóvizet, gyógyszereket és oltóanyagot, mintegy százezer embernek. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja szerint a segélyakció próbatétel az ENSZ, és a konfliktusban érintett felek számára is – utóbbiakról az derülhet ki, mennyire készek valóban szavatolni a szállítmányok eljuttatását, amelyről egyébként a müncheni külügyminiszteri találkozón állapodtak meg.
Az ENSZ adatai szerint egyébként 486 ezer ember él Szíriában ostromgyűrűbe zárva, és 4,6 millióan vannak nehezen hozzáférhető területeken. (MTI)