Nagyvilág

30 éven át levelezgetett egy férjes asszonnyal János Pál pápa

Egy Amerikában élő lengyel filozófussal, Anna-Teresa Tymienieckával folytatott bensőséges levelezést, a Lengyel Nemzeti Könyvtár éveken át rejtegette a leveleket.t.

A pápa és az asszony harminc éven át tartó levelezéséről a BBC írt egy most vetített dokumentumfilm kapcsán. A korábbi Karol Wojtyila néven krakkói érsek még 1973-ban alakított ki barátságot a filozófussal, egy könyv kapcsán, amit a későbbi egyházi vezető írt.

A kezdeti formális levelezés egyre bensőségesebbé vált. Többször találkoztak személyesen is, volt, hogy az érseki titkár jelenlétében. 1974-ben az érsek azt írta egy levelében, hogy többször visszaolvassa a leveleket, mert azok jelentőségteljesek és mélyen személyesek a számára.

Azt azonban a BBC is hangsúlyozza, hogy arra semmiféle bizonyíték vagy jelzés nincs a levelezésekben, hogy a pápa megszegte volna a cölibátust.

A portál több, korábban soha nem látott fényképet is lehoz, van, ahol együtt kempingeznek, de olyan is, ahol síelnek vagy épp túráznak.

Az egyik levelében János Pál Isten ajándékának nevezi levelezőtársát.

A megszólaltatott szakértők szerint Tymieniecka kapcsolatuk elején szerelemes lehetett a pápába, aki erre azzal válaszolt, hogy az egyik legszemélyesebb tárgyát, az önmegtartóztatást jelképező skapuláréját ajándékozta neki.

A Vatikán később reagált a BBC cikkére és a dokumentumfilmre is, szerintük ennek az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Szerintük ismert tény volt, hogy a pápa barátságot ápol a nővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik