A Gellérthegy lábánál álló szecessziós csoda helyén már III. Béla uralkodásának (1172-1196) idején, 1178-ban állt egy épület, mikor a betegápolással foglalkozó johannita rend kórházat alapított a Gellérthegy lábánál. A török megszállás után Acsik Ilidzse (jelentése nyitott fürdő, hiszen a megszokott török fürdőépítési szokásokkal szemben ez a hely bizony nem rendelkezett szép kupolával) néven is előszeretettel használtak, sőt, sokan kedvenceik közt tartották számon.
A török világutazó, Evlija Cselebi így írt a nyolc betegséget gyógyító forrásról:
Kiűzésük után I. Lipót magyar király (és német-római császár) háziorvosa vette át a Sárosfürdő néven (a forrásvízzel együtt finom iszap is tört fel a földből) ismertté vált helyet. A császári orvos halála után szövevényes úton Buda 1719-re végül megvásárolta az igen rossz állapotú épületet, némiképp felújította, de 1809-re a bérlők egész sorának köszönhetően jórészt csak romok maradtak. Az intézményt ekkor árverésre bocsátották, de új tulajdonosai sem voltak képesek visszaállítani annak egykori jó hírét.
A következő két évtizedben a Tabán kéjtanyáiról átszállingózott lányok próbálták itt fellendíteni az üzletüket, vagy épp ott húzták meg magukat. Az 1830-as évek elején azonban komoly átalakítások kezdődtek a területen: elkészült az öt törökfürdőt és nagy közfürdőt körbezáró, 27 lakószobás, vendéglővel kiegészített épület, amely ugyan jól jövedelmező üzletté vált, az úri réteget azonban nem tudták átcsábítani a Rudas, illetve a Császár fürdőkből.
Buda és Pest 1873-as egyesülése után az immáron egyesült város óriási fejlődésen ment át, és a legjobb úton haladt a világvárossá válás útján. Ennek egy lépéseként 1893-ban törvényt hoztak a Margit híd és a Lánchíd mellett két újabb Duna-híd építésére, melyek egyike, a Ferencz József (ma Szabadság) híd épp a Sáros fürdő előtt kötötte volna össze a két partot.
A fürdőépületnek ezzel befellegzett: az építkezések kezdetén, 1894-ben azt lebontották, 1901-ben pedig a főváros kisajátította a fürdő korábbi területét.
Négy évvel később, 1905-ben pályázatot írtak ki egy minden eddiginél előkelőbb épületegyüttes tervezésére, amin a századforduló legkedveltebb építészei is képviseltették magukat – így például a a Szabadság téri Tőzsdepalota, az Anker-ház, a városligeti Vajdahunyadvár tervezője, Alpár Ignác is:
A hosszúra nyúló versengés végén az első két díjazott pályamunka alkotói, a Hegedűs Ármin – Sterk Izidor – Sebestyén Artúr hármas került ki győztesen.
Terveik összeolvasztásával 1909-1918 közt készült el a Zsolnay-kerámiák és színpompás ólomüvegek tömegével díszített óriási, késő szecessziós épületegyüttes, melyet 1927-re parkja megszüntetésével hullám strandfürdővel, 1934-re pedig pezsgőfürdővel bővítették.
Az épületbe Budapest ostroma során német katonák vették be magukat, a Műegyetem rakparton érkező szovjet katonákkal kialakult harcok során az épületegyüttes súlyosan megrongálódott, a pincében az eseményekről mit sem tudó pihenő német katonák pedig – a szállodában 1961 óta dolgozó vezetőnk, az ügyeletes igazgató Vásony Mihály szerint – egyszer csak szembe találták magukat a Vörös Hadsereg néhány, felfedezőútra indult katonájával. Természetesen először itt is – mint ezekben az években több ezer másik alkalommal – a másik karórájára finom nyomatékkal igényt tartó mondat hangzott el:
Sajnos a harcok során a legtöbb érték – festmények, étkészletek, bútorok – megsemmisült, kivéve persze a dolgozók által még időben kimenekített, vagy elrejtett tárgyakat, amik azóta persze visszatértek eredeti helyükre. Majczán Lajos, a hotel raktárosa 1944-ben például az alagsorban befalazta a komplett ezüstkészletet, de keringenek történetek más, a személyzet által hazamenekített, majd később visszaszolgáltatott tárgyakról is.
A részleges helyreállítások után ugyan rövidesen újraindult a szálloda és gyógyfürdő működése, a Dunára eső oldalt viszont csak 1961-ben újították fel, így a folyosókon sétálva néha találkozhatunk a modern díszítőművészet jellegzetességeivel – mint például ezek a nem átvilágított üvegfelületek:
A fürdőben 1972-1979 közt zajlott felújítás, a hotel pedig 1980-ban, valamint 2000-ben telt meg munkásokkal. Utóbbi alkalommal új szobák is nyíltak, így mára 221 szoba, valamint 13 lakosztály várja a vendégeket, melyek közül néhányban a hetvenes évek derekán egyszerűen megállt az idő. Furcsa élmény ezekben a szobákban sétálni, de az összkép kétségkívül bájos.
A főlépcsőház eredeti, festett üvegablakainak sajnos már semmi nyoma, a második világháború okozta pusztítás helyreállításakor egyszerűen nem volt keret ezek pótlására, így azok tejüvegből készültek el. Ezek cseréjére végül 1995-1996-ban került sor, mikor Bozó Gyula tervei alapján a zombori Stanisic Stúdió egyik művésze, Marjanovic Straja elkészítette a négy szinten ma látható, magyar történelmi témájú alkotásokat.
A lépcsőket egy egész sornyi híresség koptatta, – egészen a hetvenes-nyolcvanas évekig, hiszen ekkor nyíltak meg a második világháborúban kiégett Duna-parti szállodasor helyén épült nagy hotelek, valamint és a Mátyás-templom szomszédságában álló Hilton – köztük a mézesheteit töltő Julianna holland királynő, Richard Nixon, Rabindranáth Tagore, a dalai láma, a Nobel-díjas fizikus, Werner Heisenberg, Anthony Quinn, Pahlavi iráni sah és családja, vagy épp a hegedűművész és karmester Yehudi Menuhin, de hosszabb időt töltött itt az átlagemberek életét élő Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg is.
Az épület számos része, így a padláson keresztül megközelíthető kupolája sajnos a nagyközönség előtt nem áll nyitva, pedig tökéletes rálátást nyújt a városra, valamint az épület csodás részleteire.
És persze annak padláson át való megközelítése során is találkozhatunk az elmúlt évtizedek néhány, mára elfeledett emlékével:
A Gellért legkevésbé ismert része talán a pincéje, ahol egy egész sornyi, 1918 óta jórészt megállás nélkül üzemelő géppel találkozhatunk, de alagútrendszer is húzódik az épület alatt.
A harmincas években született tervek szerint kisvasúttal szállították volna a vendégeket a szomszédos Rudas és Rác fürdőkbe, amely persze máig sem valósult meg, de a keskeny nyomtávú sínpár még mindig várja az első szerelvényt.
Természetesen azóta csövek tömegei is utat törtek maguknak az alagútban, így például a hotelt és fürdőt a kelenföldi hőerőművel összekötő masszív hálózat is ezen a ponton érkezik az épületbe. A rendszerből közelíthető meg a Szüzek barlangjaként is ismert, egészen a Rác fürdőig tartó Karfiol-barlang.
A hotel a szállóvendégek fogadása mellett ma konferenciahelyszínként is működik, több óriási teremmel.
Ahol szintén van esély némi időutazásra – bár mi a bejárás során inkább egy Wes Anderson-filmben éreztük magunkat:
De a manapság divatos stílusok egyike is képviselteti magát:
A hotelhez egy néhány éve felújított söröző is kapcsolódik, ahol a szállodavendégek és az utcáról betérők egyaránt megkóstolhatják a hotel saját söreit, de válogathatnak a legnevesebb borászatok és sörfőzdék termékei közt.
A hétvégén ez az épület ad otthont az ország legnagyobb ideiglenes kocsmájának – egyben az első ilyen beltéri eseménynek, az Indoor Sörfesztiválnak –, ahol a látogatók a legjobb európai sörfőzdék (így a Barbar, a Brewdog, a Satan, a Wells & Young’s, a Maissel’s Weisse, a Flying Dog, az Oedipus és az Opat) mellett a legnívósabb magyarok, köztük a Fóti Kézműves Sörfőzde, a Zirci Apátsági Manufaktúra, a Sümegi Sörfőzde és a Legenda söreit fogyaszthatják majd.
A sörök mellett a látogatók ötfogásos kocsmavacsorákon is részt vehetnek – pénteken az angol, szombaton pedig a német sörgasztronómia csodáit élhetik majd át a résztvevők a Butcher’s Kitchen és a Gellért Söröző séfjeinek, Csonka Zsoltnak, illetve Frideczky Andrásnak köszönhetően. Az ételek mellé járó söröket az Élesztő kézműves söröző vezetője és a Brewdapest Brewers egyik tagja, Pandula Richárd válogatta. Vasárnap cseh-magyar sörbrunch és svédasztalos vacsora várja majd a látogatókat, akiknek egy dolgot nem szabad elfelejteniük: